Alkotmányban rögzítenék, hogy Izrael zsidó állam

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök már régóta szeretné elérni, hogy az alkotmányban Izraelt úgy rögzítsék, mint a zsidók nemzetállamát. Azonban ez mindig meghiúsult és elsősorban nem a palesztinok, vagy a külföldi országok nyomása miatt: az ellenzék állandóan megtorpedózta ezt az elképzelést. Most sincs másképp, ugyanis a baloldali ellenzék azonnal közölte, hogy mindenáron megakadályozza ezt, még akkor is, ha ennek az ára a kormánykoalíció széthullása.

Benjámin Netanjahu szerint ez lesz a megfelelő válasz a Hamász és a Fattáh kiegyezésére, és az izraeli-palesztin béketárgyalások megszakítására. “Izrael miniszterelnökeként egyik legalapvetőbb feladatom, hogy megerősítsem Izrael állapotát népünk nemzetállamaként” – indokolta csütörtökön a tervét. “Legnagyobb sajnálatomra vannak, akik nem ismerik el ezt a természetes jogot. Megpróbálják aláásni a történelmi, erkölcsi és jogi igazságtételt, hogy Izrael létrejöhetett a zsidó nép országaként. ” Ezért a Kneszetben kezdeményezni fogom egy alapvető törvény elfogadását, amely garanciát nyújt ennek az állapotnak a törvényes védelmére.” – jelentette ki Netanjahu.

A miniszterelnök Tel-Avivban, a Függetlenségi Nyilatkozat Csarnokában tartott sajtótájékoztatót, abban az épületben, ahol Dávid Ben Gurion, Izrael első miniszterelnöke 1948. május 14-én bejelentette Izrael állam kikiáltását.“Izrael állama mindig megőrzi minden állampolgára, zsidók és nem zsidók egyéni és polgári jogainak teljes egyenlőségét.” – fejezete be a mondanivalóját Netanjahu.

Ahogy az várható volt, a palesztinok azonnal támadni kezdték a törvénytervezetet. Szerintük így akkor “kiszorulnak az országból” és “ők nem lesznek egyenjogú állampolgárok” Izraelben. Ezzel végleg leállna minden tárgyalás a palesztin és az izraeli delegáció között, valamint az 1948 után elmenekült palesztinok aligha térhetnének vissza az egykori hazájukba. “Engem teljes mértékben meglepett ez a törvénytervezet, mivel ez hátat fordít a demokráciának és rasszista magatartáshoz vezet.” – nyilatkozta Mohammad Barakeh, arab képviselő.

Csakhogy a hatalmon lévő Likud kormánypárt és Benjamin Netanjahu számára az elsődleges problémát nem a palesztinok jelentik, hanem az ellenzék. A miniszterelnök kijelentése óriási belpolitikai vihart kavart.”A múltban is ellenálltam a demokráciát sértő kezdeményezéseknek, és ezt fogom tenni ezentúl is, még akkor is ha a miniszterelnöktől származik a kezdeményezés.” – mondta Cipi Livni igazságügy-miniszter, nem győzve hangsúlyozni azt, hogy semmiképpen sem engedi, gyengíteni vagy alárendelni a demokrácia értékeit a zsidóságnak.

Az ellenzéket és a szociáldemokrata Munkapártot vezető Jichák Herzog is elutasította Netanjahu ötletét. “Sajnálatomra Netanjahu iskolájának politikai pusztítása a zsidó többség elvesztéséhez vezet, és Izrael – Isten őrizz – kétnemzetiségű állammá válásához.”Semmilyen törvény nem tudja eltakarni ezt a sajnálatos tényt.” – tette hozzá az ellenzéki vezető.

Az elmúlt hetekben többször előfordult, hogy az ellenzék  megfenyegette a kormánypártot. Jes Atid (Van Jövő) centrista párt két héttel ezelőtt megerősítette a helyi médiának, hogy a párt kilép a koalícióból, ha véget érnek a palesztinokkal folytatott tárgyalások. A centrista Tnua (Mozgalom) párt két minisztere, Amir Perec környezetvédelmi miniszter és a tárgyalásokat vezető Cipi Livni igazságügyi miniszter szintén kilépéssel fenyegetőzött.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez