A palesztin hírügynökség péntek este jelentette a kormányfő döntéséről szóló hírt. A Fatah és a Hamász szerdán állapodott meg arról, hogy öt héten belül szakértőkből álló átmeneti egységkormány alakul. Felmerült, hogy a kabinetet Rámi Hamdalláh vezeti majd. A kormány megalakulását a tervek szerint legkorábban decemberben országos választások fogják követni.
A Hamdalláh vezette kormány 2013. június 6-án tette le a hivatali esküt, a miniszterelnök azonban két hét múlva lemondott. Döntését Mahmúd Abbász június 23-án elfogadta, s felkérte a őt, hogy irányítsa tovább az ügyvezető kormány munkáját. Hamdalláh semminemű politikai tapasztalattal nem rendelkezett kormányfői kinevezése előtt; addig egyetemi tanárként tevékenykedett.
A két fő palesztin politikai erő kiegyezésének terve miatt Izrael csütörtökön felfüggesztette az amerikai közvetítéssel kilenc hónapja tartó béketárgyalásokat, azzal érvelve: nem tárgyal egy olyan adminisztrációval, amelyben a zsidó állam megsemmisítésére felesküdött fegyveres csoport képviselői is helyet foglalnak.
A Hamászt Izrael mellett az Egyesült Államok és európai uniós országok is terrorista szervezetként tartják számon.