Az ősi damaszkuszi városfal határolta Óvárosban a húsvéti hétvégén emberek sietnek, vásárolnak, ülnek be egy kávéra vagy ebédre – számol be a helyzetről a Reuters tudósítója. A kép emlékeztet a háború előttire. A körmenetet ugyanakkor törölték. A keresztények többsége olyan ősi szektákhoz tartozik itt, amelyek csak Szíriában léteznek. Az ország lakóinak tizedét teszik ki. Óvatosak. Egyrészt tartanak az iszlám szélsőségesek térnyerésétől, másrészt a hatóságokban sem bíznak.
Két szíriai örmény asszony beszélget a templomudvaron. Arra a kérdésre, hogy optimisták-e Szíria jövőjét illetően, vitába kezdenek. Az egyikük, Rula Khouri azt mondja: “Egyáltalán nem. Szomorú vagyok, és azért jöttem ide, hogy osztozzak Jézussal a szenvedéseiben”. Ez még nagypénteken volt. A barátnője, Tamar Baraselian nem ért egyet vele. “Nem, nem szomorkodhatunk állandóan, nem ülhetünk otthon depresszióba zuhanva. Én arra kényszerítem magam, hogy legyőzzem a szomorúságot. Élni kell.”
A többi szíriaihoz hasonlóan a keresztények közül is sokan kényszerültek elhagyni az otthonukat, szembesülni azzal, hogy a fiaikat megölik a harcokban. Sokan támogatják közülük Asszad rezsimjét, amelyik azt ígéri nekik, hogy megvédi őket és az országot a külföld által támogatott szunnita harcosoktól, akik üldözik a vallási kisebbségeket, beleértve Asszad siita alavita szektáját és a keresztényeket. A lelkész felesége egy asszonycsoport közepén azt mondja: “Meg tudok bocsátani minden szíriainak, aki szíriai vért ontott. De nem bocsátok meg az arab országoknak, amiért összeesküdtek a meggyilkolásunkra.”
Vannak olyan keresztények is, akik ellenséges érzelmeket táplálnak a rezsimmel szemben, de ők hallgatnak. Főként Damaszkuszban, ahol a kormány felügyelete lépten-nyomon érezhető. A külföldön működő szíriai ellenzéki csoportokban ott van néhány ismert keresztény, míg mások azzal a csoporttal azonosulnak, amelyik Harmadik Hullámnak hívja magát, és mindkét oldal erőszakosságát elítéli.
A hívők most, a húsvéti hétvégén próbálnak megszabadulni a feszültségtől. A külvárosokból hallatszik az összecsapások zaja, de erre már nem nagyon figyelnek oda a damaszkusziak. Megszokták. A templomban a szertartás szírus nyelven folyik: ez egy ősi sémi nyelv, amelyet az iszlám hódítás előtt használtak a Földközi tenger keleti partvidékén. Az arámival rokon, amelyen vélhetően Jézus is beszélt.
A belső templomudvaron cserkész-zenekar játszik, fiatal pár dől a falnak. Most tartották az eljegyzésüket. “Eldobtam az agyamat, amikor meghallottam! Rami és Júlia? Gratulálok, drágáim!” – mondja egy fiatalember, mielőtt kezet ráz velük és megcsókolja őket.
Több mint 150 ezer embert öltek meg az elmúlt három évben a polgárháborúban. Harmaduk civil. Több millióan hagyták el Szíriát. A konfliktus hónapokig holtponton volt, a kormány uralja Damaszkuszt, a nagyvárosok zömét és a nyugati partvidéket, míg a lázadók északon és keleten tartanak nagy területeket az ellenőrzésük alatt. A keményvonalas iszlámisták egyre jobban előretörnek köztük, elidegenítve azokat, akik a nagyobb demokráciáért kezdtek harcot Asszad ellen.
Az Óvárosból kivezető utaknál a szokásos feszültség. Újabb tüzérségi támadás zaja hallatszik, az ellenőrző pontoknál feltorlódott kocsikban az emberek elcsigázottan várják, hogy ellenőrizzék a papírjaikat, és azt, hogy a kocsijukon nincs-e bomba. Az egyik autóban népszerű dal hallatszik a rádióból. “Gyönyörű a hazám. Gyönyörű a hazám.”