1. Az Irakért dolgozunk blokk jelöltje, Zahrawi Abbasz az éhes választókat célozta meg. Előre csomagolt grillcsirkéken próbál szavazókat szerezni.
2. A Siita el Mutawin koalíció a Nido tejpor poszterét nyúlta le. A szöveg: Az állampolgár vár.
3. Ahmed Katafa, a Harakat Samsz, a Nap Mozgalom jelöltje T-alakban jelenik meg a plakátjain. Vagy éppen úgy, mint Kate és Leo a Titanic-én. A szöveg így hangzik: a szegények sírnak, a munkanélküliek panaszkodnak. Szomorúság és szenvedés, minden Istenen múlik. Vagy valami hasonló.
4. Muwafak al-Ubaidi jogász, a főként szunnita Al Arabiya koalíció jelöltje – azé a tömörülésé, amely nemrég szakított a szekuláris, de szunniták támogatta Al Irakija listával, azt mondja: “Isten nevére esküszöm, azután vettem részt a választáson, hogy Mohamed próféta kitüntetett.”
5. Választási plakátján Amir el-Ali az oudjával, gitárszerű arab hangszerével pózol. “Válaszd Dilaja művészét, Amir el-Alit!”.
6. Dr. Amal Kashif al-Ghita az Al-Muwatin-tól, a Nemzeti Iraki Szövetséges Koalíciótól a “nemet az abortuszra, igent a szoptatásra” jelszóval kampányol. Ígéretei között szerepel a havonkénti ingyenes látogatás minden iraki család számára Szajed Mohamednél, Irak ismert vallási szereplőjénél.
A jelölt nők közül jópáran nem szerepelnek a képükkel a saját választási plakátjaikon. Azt mondják: a vallási hagyományok miatt.
7. Az özvegy iskolaigazgató, Sawosan Ahmed nem a saját fotóját, hanem a meghalt férjéét használta a poszterén.
8. Egy másik női jelölt, Sata el-Szultan is a házastársa, Ahmed al-Kanani képét rakta a plakátjára. Igaz, itt a férj legalább él még.
9. Khawola Jodah, egy másik női jelölt pedig a bátyját népszerűsítette maga helyett. Legalábbis a fivér szerepelt a plakátokon.
Az iraki parlamenti választásokat április 30-án tartják.