Ezt az El Roéja című lap felmérése mutatja: eszerint több mint háromnegyedük (76 és fél százalékuk) nem szeretne mostanában Londonba utazni. A kedvenc úticél címet egyből Németország vette át Angliától, ezt Szingapur, Malájzia és Svájc követi: a korábbi éllovas Nagy-Britannia szinte teljesen eltűnt az Emírségek utazóinak listájáról.
Pedig korábban évente 50 ezren keresték fel az országot: minden héten 170 repülőjárat indul Nagy-Britannia és az Emirátusok között. 2012-ben az Egyesült Arab Emírségek polgárai 700 millió dollárt költöttek Angliában: csaknem a dupláját az előző évi összegnek. Átlagban éjszakánként 250 dollárt.
De most úgy vélik: a nyomozás lassúságából és a luxushotel biztonságából az a következtetés vonható le, hogy Nagy-Britanniában turistának lenni veszélyes dolog. Pedig a Scotland Yard tegnap már négy embert is őrizetbe vett a támadással kapcsolatban, 36 órán belül, hogy mentse, ami menthető, és vonzóbb hellyé tegye újra Londont.
Az ügy egyébként újabb érdekes fordulatot vett. A rendőrség gyilkossági kísérletként kezeli, de tegnap még azt éreztette, hogy rablás volt a motíváció. Időközben azonban megszólalt a három megtámadott nővér édesapja, és azt mondta, hogy sok értékük volt a fiatal nőknek, de ezek közül semmi nem tűnt el. Szerinte a támadó(k) egyértelmű célja a gyilkosság volt. De hogy milyen motívációval, azt ő sem tudja.