Gamal Abden Nasszer a hatalomra kerülése után azonnal hozzálátott a Muzulmán Testvériség szerepének csökkentéséhez. Először is igyekezett megszerezni a társadalmi bázisát, vagyis a szegényeket és a kispolgárságot. Nasszer legelőször földosztást hajtottak végre, és lakást biztosított a szegények számára. Ezután kizárta a Muszlim Testvériség tagjait az újonnan létrejött egyiptomi kormányból, s Nasszer megtagadta a saría bevezetését is. Végül a Muzulmán Testvériség már a Brit Nagykövetséghez fordult, hogy segítsenek Nasszer rendszerének destabilizációjában.
Nemcsak a britek felé fordult a Muszlim Testvériség, hanem az amerikaiaknál is próbálkoztak:Eisnehower elnök iszlamsita diákokkal találkozik.
1954-ben vészesen megromlott Nasszer és a Muzulmán Testvériség viszonya. Folyamatosan zajlottak a tüntetések országszerte, amelyekben több ember vesztette életét, s ebből kifolyólag 1954. februárjában betiltották a szervezetet. 1954.október 26-án Alexandriában az egyik szakadár csoport, Mahmúd Fargáli, sikertelenül merényletet hajtott végre Nasszer ellen. Egy nyilvános eseményen zajlott az akció, amit a rádió is közvetített, így a lövéseket az egész Egyiptom hallhatta. ( A mai napig kérdés, hogy tényleg ők követték el a merényletet vagy Nasszer tudott erről, sőt az sem tartják elképzelhetetlennek, hogy az egyiptomi államférfi tervezte meg az egészet.) Mindenesetre ez a merénylet lehetőséget biztosított a Szabad Tisztek számára, hogy leszámoljanak a Testvériséggel. Véres összecsapások zajlottak egész Egyiptomban, a testvériség több tagját is letartóztatták, körülbelül 1000 főt. Nagíb tábornokot megfosztották az elnöki székétől és házi őrizetbe vették az állítólagos „iszlamista kapcsolatai miatt”. Az új, világiasabb alkotmányt pedig elfogadták, az iszlám vallástudósok tiltakozása ellenére. Az egyik iszlamista és a világias tüntetők közötti összecsapás után felgyújtották a Muszlim Testvériség kairói irodáját, egy emigrációs hullám vette kezdetét. Azonban néhányan nem külföldre menekültek, hanem „sivatagi vándorlásba kezdtek” és a sivatag mélyén rejtőzködve újragondolták a korábbi nézeteiket.
A Muszlim Testvériségben a mérsékelt, békésebb irányzat teljesen alulmaradt azokkal szemben, akik a fegyveres harcot preferálták. Ennek a legfőbb képviselője egy Szajjid Kutb nevű személy volt.Elutasította a nyugati és a keleti „népi” demokráciákat egyaránt. Kiábrándító volt számára a pár éves amerikai tartózkodása, ahol szembesült a túlzott akolfogyasztással, a szexuális forradalom első megnyilvánulásaival, a nők jogainak növekedésével, amiből azt a konzekvenciát vonta le, hogy a Nyugat a hanyatlás felé tart. Szerinte ez egyáltalán nem követendő példa, csakis az Iszlám alapelvei szerint lehet élni. Ugyanúgy az „istentelen és ateista” kommunizmus sem járható út, s az arab nacionalizmus meg egy zsákutca, amelyet a nyugati gyarmattartók találtak ki, hogy jobban megosszák az arabokat. Szajjid Kutb megírta a Mérföldkövek az úton (Maálim fi-l-tarík) című politikai és társadalomkritikai könyvét, amelyben leírja egy szigorúan a Koránon és az iszlám hagyományokon alapuló kormányzati rendszer működését.
Az egész világ a dzsáhilíja (tudatlanság) állapotában van, amiért az iszlám világban a fennálló politikai berendezkedések hibáztathatók, mert eltérítették a népet az iszlám valódi szellemétől. Minden igaz hívő egyéni kötelessége a dzsihád, ami az ő olvasatában az ateista, szekuláris kormányzatokkal szembeni fegyveres fellépést jelenti. Az a muszlim, aki együttműködik a jelenlegi (mármint a Nasszer-korabeli) kormánnyal vagy nem hallgat a dzsihád felhívására, azt Szajjid Kutb hitetlennek (takfírnak)nyilvánítja. Az ő olvasatában az ideális állam,a minden körülmények között fenntartandó, tauhíd, vagyis az isteni egység és a súra (a konzultáció) elvén alapszik. Azonban Kutb szerint nincs szükség a vallási értelmiségre, vagyis az ulemára. Szajjid Kutb többször is megjárta Nasszer börtöneit. Kezdetben nem ítélte el az egyiptomi államférfit, de az 1957-es börtönmészárlás után – amely során 24 egykori testvériség tagot gyilkoltak meg a börtönőrök lázadásra hivatkozva – végleg kiábrándult a Szabad Tisztekből, s fegyveres harcot hirdetett meg ellenük. Kutb teljesen újraszervezte az egyiptomi Muzulmán Testvériséget, ő maga lett a vezető, a mérsékeltek szárnyát pedig a háttérbe szorította.
A felgyújtott Muszlim Testvériség központja 1954-ben. Ezután az iszlamista szervezet legfontosabb vezetői külföldre menekültek, vagy végleg lemondtak a politizálásról, ezért is növekedhetett Szajjid Kutb támogatottsága a tagok között.
Nasszer az 1960-as évek elején már hajlandónak mutatkozott arra, hogy rendezze a viszonyát a testvériséggel, sőt egyes jelentések szerint legálisan működhettek volna, ha lemondanak a politikai hatalom megszerzéséről. Kutb azonban ezt elutasította. Nasszer ezért 1965 végén közel 15 ezer – más források szerint 27 ezer – iszlamistát börtönöztetett be egyetlen nap leforgása alatt, köztük Szajjid Kutbt is. Kutbot összeesküvés gyanújával két társával együtt halára ítélték és 1966. augusztus 29-én felakasztották. Viszont ezzel a kivégzéssel Nasszer mártírt csinált Kutból, s tanai hihetetlen gyorsasággal terjedni kezdtek Észak-Afrikában és Közel-Keleten. Különösen azokban az országokban örvendtek nagy népszerűségnek Kutb nézetei, ahol a – Muszlim Testvériség szerint – a hatalmon lévők teljesen elfordultak az iszlámtól és különböző külföldi (egyaránt nyugati és keleti) modellt akartak megvalósítani, mint pl. Szíria, Jemen vagy Irán esetében. Szajjid Kutb tanai és művei történelemformálónak bizonyultak, mivel az iráni Khomeini ajatollah ezekből az elképzelésekből hozta létre az Iráni Iszlám Köztársaságot.
Források:
Gilles Kepel: Dzsihád. Budapest: Európa Könyvkiadó, 2007.
Sarah Mourad: Brotherhood crushed in 1954: Could history repeat itself in 2012? In: al-Ahram Weekly, 2012.
Zeinab El-Gundy: A brief history of the death penalty in Egypt. In: al-Ahram Weekly, 2014.