Ha magasról, mondjuk a Galata toronyból nézünk le Isztambulra, két dolog szökik a szemünkbe. Egyrészt olyan hatalmas a város, hogy még tiszta időben sem látni a végét. Másrészt meg a festői történelmi utcák, amelyek 10 millió turistát hoznak évente Isztambulba, felújítás után sírnak. Akárcsak sok más ház szerte a városban.
A mélyben pedig, a Márvány tenger alatt, alig néhány kilométerre a belvárostól, ott ólálkodik a veszély, amely ezeket a házakat halálos csapdákká változtathatja. Jóllehet képtelenség előre megmondani, hpgy mikor, de a szeizmológusok arra figyelmeztetnek: nagyon nagy az esélye egy hatalmas földrengésnek. Mert az anatóliai és az eurázsiai tektonikus lemezek itt találkoznak, és alkotnak törésvonalat. És ezek mozgása meglepő rendszerességgel, nagyjából 250 évente vezet romboló földrengéshez.
Az 1509-est Kücük Kiyamet-nek, kis ítéletnapnak is nevezték. A város akkor 160 ezer lakójának a tizedével végzett, és nagy károkat okozott: egybek mellett 109 mecset és fürdő is rombadőlt. 1766-ban jött a következő. Ugyanolyan keményen megrázta a várost, sok volt a halott és nagyok a károk. Mindkét földrengést pusztító cunami és társadalmi zűrzavar követte.
Az a tény, hogy csaknem újabb 250 év telt el, nyugtalanítja a szeizmológusokat. Tavaly a Nature magazinban tanulmány jelent meg arról, hogy behatárolták a lehetséges földrengés epicentrumát: alig néhány kilométerre Isztambul központjától. És az újabb földmozgás minden eddiginél nagyobb bajt okozhat.
Az elmúlt évtizedekben Isztambul megavárossá nőtt: már nem 160 ezer ember lakja, mint 1509-ben, és nem is 800 ezer, mint 1766-ban, hanem 14 millió. Ráadásul a gyors növekedés építési lázzal járt, az pedig minőségi engedményekkel. Főleg az 1980-as években, amikor a lakosság öt év alatt a duplájára nőtt. Amikor 1999-ben egy nagy földrengés rázta meg a közeli Izmitet, betonépületek dőltek össze. A hivatalos adatok szerint 17 ezer ember halt meg, becslések szerint ennek többszöröse.
Amikor 2011-ben újabb földrengés volt, ezúttal az ország keleti részén, kiderült, hogy az épületek földrengésbiztossá tételére szánt pénz eltűnt. Utakra és oktatásra költötték – ismerte be a pénzügyminiszter. Amit keményen megbánhat a kormány, ha jön a katasztrófa. De egy s más azért történt: megváltoztak az építkezési szabályozók, kórházakat és iskolákat húztak fel úgy, hogy ellenálljanak a földmozgásoknak.
A kérdésre, hogy mit tennének, ha eljönne a katasztrófa pillanata, az isztambuliak többnyira azt válaszolják: ne is beszéljünk róla. Nem lehet úgy élni, hogy az ember fél. És nem, nincs összekészített túlélőfelszerelésük földrengés esetére. Az egyébként is vicc volna: ha baj lesz, így is, úgy is meghalnak. De miután tudják, hogy a legtöbb áldozatot nem az épületomlások, hanem az emberekre zuhanó tárgyak okozzák, sokan rögzítik a falhoz a bútorokat: néha ez jelentheti a különbséget élet és halál között. És rugalmas műanyagra cserélik a fém gázcsöveket, mert a gázszivárgás és a nyomában járó robbanás vagy tűz is veszélyes lehet.
Az iskolásokat Törökországban már felkészítik arra, hogy mi a teendő földrengés esetén. De a szüleiket és a nagyszüleiket nem. Pedig szükség volna rá. Ha eljön, amitől tartanak, az a modern történelem egyik legnagyobb katasztrófája lehet.