Megakadályozták a szíriai dzsihadisták merényletét a Francia Riviérán

Bekövetkezett az egyik legrosszabb dolog, amitől az európai titkosszolgálatok tartottak: a Szíriából visszatérő iszlamisták egy merényletet próbáltak meg végrehajtani a Francia Riviérán. Gyakorlatilag az utolsó pillanatban sikerült megakadályozni a támadást, de a szellem már kiszabadult a palackból: ezentúl Európa is potenciális célpontja a szélsőséges iszlamistáknak. 

Egy Cannes környéki épület átkutatása közben február közepén a hatóságok 900 gramm robbanóanyagra bukkantak. Az épületet a néhány nappal korábban elfogott 23 éves iszlamista férfi használta. Gyanú szerint ő egy feltételezett dzsihadista csoporttal tartott kapcsolatot.

A Cannes melletti Mandelieu-La-Napoule-ban talált robbanóanyag triaceton-peroxid (TATP), amelyet viszonylag könnyen házilag is elő lehet állítani, és amelyet egyebek között a marokkói Marrákesben 2011-ben használtak.
A robbanószert három adagra osztották. Az egyikhez ragasztószalaggal csavarokat és szögeket erősítettek.

A gyanúsítottnak egyszer már sikerült kicsúsznia a francia hatóságok keze közül, amikor nyomozók 2012 októberében Cannes-ban, Nizzában, Strassbourgban és Párizs térségében felgöngyölítettek egy feltételezett iszlamista sejtet. Francois Molins párizsi államügyész akkoriban úgy vélte, hogy ez a sejt valószínűleg legveszélyesebb franciaországi terrorcsoport a 90-es évek közepe óta, amikor az algériai GIA iszlamista terrorszervezet merénylethulláma rázta meg az országot.

A párizsi kormány éppen hétfőn határozott el egy akciótervet az erőszakra kész iszlamisták elleni harcban. Francois Hollande francia elnök úgynevezett szűkebb védelmi tanácsülést tartott “a szíriai helyzetről és a dzsihadista hálózatok és az erőszakos radikalizálódás elleni küzdelemről”.

A titkosszolgálatok becslése szerint 1200-1700 európai foghatott fegyvert Damaszkusz ellen. A jelenség az EU-n belül 10-12 tagállamnak okoz komoly fejtörést Dániától Franciaországig, Hollandiától Spanyolországig. A tagállamok különböző módszereket alkalmaznak az elrettentés érdekében: Belgiumban például a munkanélküli segély és egyéb szociális kedvezmények megvonására számíthat az, akiről kiderül, hogy a militánsok oldalán harcol. Miközben fontos szerep jut a felvilágosításnak is, mások elkobozzák az útleveleket, vagy az igazságszolgáltatást hívják segítségül. A brit titkoszszolgálat (MI5) már régóta figyeli a személyeket, s azonnal megkeresik azokat a fiatalokat, akik a közzösségi oldalakon kérkedtek azzal, hogy Szíriába mennek harcolni “az istentelen Baasz-párt és Aszad ellen.” 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez