Szaúd-Arábiában betiltottak egy animációs sorozatot

Egy szaúd-arábiai vallási bizottság tegnap betiltotta „A 99″ című animációs sorozatot, amely szerintük sérti az iszlám vallást, mivel ez utalás akar lenni Allah kilencvenkilenc szent nevére és attribútumára. Az író azonban nem érti a döntést, mivel szerinte ő csak meg akarta mutatni az iszlám egyik másik arcát.

„Blaszfémia, káros az iszlámra és a gyerekekre.” – csupán ennyit közöltek az Iftában (vallási ediktumban), amelyet tegnap tett közzé egy szaúdi bíróság. A rendelet szerint ugyanis betiltják egy kuvaiti rendező – Najef al-Mutava – animációs sorozatát a szaúdi MBC3 csatornán.

A sorozatot egyszerre vetítették Kuvaitban és Szaúd-Arábiában, de a vallásos muszlimok azon nyomban kritizálni kezdték. Szerintük ugyanis a sorozat címe gúnyt űz Allahból, ezért be kell tiltani. „Ez az egész sorozat egy támadás az iszlám ellen. Az akarom, hogy azoknak, akinek közük volt az elkészítéshez és a terjesztéshez, azon nyomban tartóztassák le őket.” – mondta az a kuvaiti ügyvéd, aki feljelentette a stábot.

A sorozat a tipikusan a tinédzsereknek szóló szuperhősös, kalandokkal teli mesesorozat, amelyben 99 szuperhős együttesen harcol a gonosz ellen. Mindegyik karakter egy utalás Allah valamelyik nevére és tulajdonságára, s ami igazán feldühítette a vallási bíróságot, hogy „akik kíváncsiak Allah attribútumaira, azoknak a hagyományos utat és nem a modern eszközöket kell választaniuk.” Másokat pedig az zavart, hogy a gyerekek hatalma ereje egyenlő Allah hatalmával, hogyha mind a 99 szuperhős egy helyen van.

Najef al-Mutava azonnal megvédte a művét és nem tartja magát bűnösnek. A sorozatot számos közéleti személyiség, köztük a kuvaiti emír és Barack Obama amerikai elnök is, dicsérte. 70 országban vetítették, sok helyen pozitív kritikákat kapott azért, mert a Közel-Keletet nemcsak a „terrorizmus és vallási fundamentalizmus” szemszögéből mutatták be. „Az iszlám népszerűsítésére használom fel a sorozatomat, s a fiatalok nyelvén próbálom meg közvetíteni a mondanivalómat. Erre engem ateizmussal és blaszfémiával vádolnak. Nagyon meglepődtem, hogy ez Kuvaitban történt meg, ahol állítólag a törvény védi a szólásszabadságot és az emberi jogokat.” – nyilatkozta a döntés után a sorozat írója.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez