“Én még mindig nem értem, hogy miért védik ennyire hevesen az emberek a Facebookot, YouTube-ot és a Twittert. Ami ott folyik az a hazugság egyik fajtája.” – jelentette ki a török miniszterelnök egy tegnap tartott sajtótájékoztatón, majd folytatta:“A YouTube-nak és a Facebooknak is be kell tartania az előírásokat és a török jogrendet. Törökország nem egy banánköztársaság!”
Erdogan szerint a Nyugat kettős mércét alkalmaz, mert amíg az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Németországban is kötelezik a közösségi oldalakat a helyi törvények betartására, addig ezt nem engedik meg olyan országoknak, mint Törökország és Egyiptom. “Azonnal arról beszélnek, hogy szólásszabadság és az embereknek joguk van tüntetni. De amikor 2011-ben Londonban zavargások voltak, akkor bezzeg be lehetett tiltani őket.” – tette hozzá a török miniszterelnök.
“Ha a Twitter becsületesen viselkedne, támogatnánk. Ha a YouTube szintén megfelelően működne, nem gördítenénk akadályt az útjába. Ha a Facebook is felhagyna az erkölcstelenséggel, szabadon működhetne. De ők veszélyt jelentenek a Török Köztársaságra és én megvédem a hazánkat, bármilyen külső és belső fenyegetéstől.” – ezzel zárta a tegnapi beszédét a török miniszterelnök.
Péntek reggel a Twitter-felhasználók jelentős része belépéskor csak a távközlési hatóság üzenetét láthatta, amely szerint bírósági döntések alapján a hozzáférést megtagadják. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök hivatala közleményt adott ki, amelyben azt emelte ki, hogy a Twitter nem tett eleget azoknak a kéréseknek, hogy távolítson el bizonyos linkeket. Az Európai Unió biztosai és az Európai Parlament elnöke azonnal megszólaltak ebben az ügyben, akárcsak Abdullah Gül köztársasági elnök is bírálta ezt a lépést.
Talán Douglas Frantz, az amerikai külügyminisztérium titkára, fogalmazta meg a legtalálóbban, hogy mit is jelent a Twitter betiltása Törökországban: “Ez nem más, mint egy 21. századi könyvégetés.”