Csaknem egy évszázadig koldult a Vörös tenger partján fekvő Dzsedda utcáin, és ez bőven nyomot is hagyott rajta. A belvárosi al-Balad kerület lakóinak sejtelmük sem volt arról, hogy az elvadult külsejű, vak öregasszony, aki a sarkon kéregetett, valójában a város egyik leggazdagabb polgára volt. Ingatlanportfólióval és sok arannyal.
Ejsa százévesen esett össze és halt meg a saját fürdőszobájában. A szomszédok szomorúan nézték, ahogy begördül az udvarra a mentőautó, és elviszik hordágyon a holttestet. De igazán akkor akadt el a szavuk, amikor megtudták, hogy 4 millió riálos, vagyis 240 millió forintnyi vagyon maradt utána. Négy épület, 90 millió forintnyi ékszer, és ugyanennyit érő arany érme.
Ahmed el Szajedi Ejsával együtt nőtt fel, és azóta is sok időt töltött azzal, hogy az asszonyról gondoskodott. Azt meséli a Saudi Gazette-nek, hogy Ejsának soha nem volt rokona az édesanyján és a nővérén kívül, akik szintén koldulásból éltek. A nők együtt gyűjthették össze a vagyont – véli. A családtagok halála után Ejsa egyedül folytatta a “mesterséget”. Csak egy vak öregasszony volt, akinek senkije nem maradt a világon – mondja érzelmesen a gyerekkori barát.
Szajedi egyike volt annak a kevés embernek, aki tudott a koldusasszony gazdagságáról. Azt mondja, jópárszor próbálta rábeszélni arra, hogy hagyjon fel a kéregetéssel. De ő azt válaszolta: nehezebb időkre készül. Az összes arany érmét odaadta a férfinak, megőrzésre. Addig, amíg el nem jön a megfelelő piaci pillanat az eladásukra. Ez 15 éve történt: akkor 1 érme 250 riált ért, míg ma ennek a négyszeresét éri.
A pillanat Ejsa haláláig nem jött el, így Szajedi most jelentette a hatóságoknak, hogy mi is van nála. Az arany, az ékszerek és a lakóházak sorsáról a hivatalok rendelkeznek majd. A legnehezebb dolguk a négy épülettel lesz. El kell dönteniük, hogy kiköltöztetik-e belőlük azokat a szegény családokat, akiknek a százéves koldusasszony ingyenkvártélyt adott.