A nőket az alapvető szabadságjogaikból forgatja ki az a törvénytervezet, amely a férfiaknak lehetővé tenné, hogy 9 éves kislányokat is feleségül vegyenek. A bagdadi kormány a hét elején már rá is bólintott a jogszabályra, és jóváhagyást kérve küldte át a parlamentnek.
Az emberi jogi aktivisták tiltakoznak. “Biztosak vagyunk benne, hogy ez emberiesség elleni bűntett. Megfosztja a lányokat a normális gyerekkorhoz való joguktól” – mondja Hanna Eduar ismert ügyvéd. Janar Mohamed, a Szervezet az Iraki Nők Szabadságáért elnöke szerint a tervezet semmi másról nem szól, mint a férfiak szexuális öröméről, ehhez teremt jogi keretet. Miközben a gyerekeket jogait és testi sérthetetetlenségét semmibe veszi.
A törvényjavaslat nem csak 18-ról 9 évre szállítaná lesz a házasságkötés alsó korhatárát a lányoknál, de azt is megtiltja, hogy az asszonyok a férjük engedélye nélkül elhagyják a házat, a 18 éven felüli nőknél is kötelezővé teszi az apai beleegyezést a házassághoz, és a lánygyermekek felügyeletének jogát kizárólag az apára korlátozza.
A tervezet alapja a saria, az iszlám jog Dzsafari féle iskolája. Dzsafari egy imám volt – a 8. században.
A hét végén a nőnapon tüntetők lepték el Bagdadban az utcákat, és az ENSZ is a törvényszervezet visszavonására szólította fel Irakot. Az ország jelenlegi, személyi státuszról szóló törvényei a legmodernebbek a térségben. A kormány szerint azért van szükség új jogszabályokra, mert a mostaniak szembe mennek a sariával.