Feburár végén az egyiptomi hadsereg egy meglepő eszközzel állt elő: a C-fast névre hallgató műszer tízszer rövidebb idő alatt szűri ki a C vírust, mint külföldi társai, és az esetek 90 százalékában eredményes.
A múlt héten rendezett kairói bemutatóra meghívták Adli Manszúr ideiglenes államfőt és Abdel-Fattáh esz-Szíszi tábornagyot, a hadsereg vezérkari főnökét. Az eseményt még az egyiptomi tévé is közvetítette, így az egész ország láthatta, ahogy a hadsereg mérnökei arról beszéltek: a gépek képesek vérvétel nélkül diagnosztizálni a vírusokat, egy videobejátszásban pedig egyikük azt állította egy páciensnek, hogy bár korábban AIDS-es volt, a készülékeknek köszönhetően meggyógyult.
A felvételek később az interneten nevetség tárgyává váltak, közösségi oldalakon és blogokon számos egyiptomi arról írt, hogy a hadsereg bolondot csinált magából.Ráadásul egy későbbi sajtótájékoztatón a fejlesztésért felelős tiszt már egyenesen arról beszélt, hogy “kiveszi a betegekből” a vírust, és “AIDS-(elleni) húsgolyókkal” gyógyítja pácienseit.A műszerek tudományos körökben is értetlenséget váltottak ki, azok működéséről, illetve a kifejlesztésüket megelőző kutatásokról pedig semmit sem tudni.
A hadsereg bejelentését még Adli Manszúr tudományos tanácsadója is kétségbe vonta, Essam Heggy, a Kaliforniai Műszaki Egyetem tanára pedig “sokkolónak” nevezte az egyiptomi mérnökök állításait.Ugyanakkor a hadsereg mérnöki ügynöksége továbbra is kiáll a műszerek hitelessége mellett, és az egyiptomi egészségügyi minisztérium is valósnak nevezte a meghökkentő állításokat.