Újabb iráni ballisztikus rakéták

Az elmúlt hónapokban Irán számos jelentős sikert könyvelhetett el a saját ballisztikus rakétaprogramjában, dacára a számos nyugati embargónak. Ezen a héten pedig valóságos technológiai áttörés történt, amikor a Forradalmi Gárda sikeresnek minősítette a többszörös robbanófejjel felszerelt rakéták tesztjét. 

“Ezek a rakéták nagy pontossággal képesek megsemmisíteni az ellenséges célpontokat, s kielégítik a fegyveres erők különböző igényeit” – mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy az új típusú fegyverek megerősítették Irán elrettentő erejét és katonai képességeit.

A befolyásos iráni Forradalmi Gárda szerdán bejelentette, hogy Teherán több robbanófejjel felszerelt rakétákat fejlesztett ki. Hoszein Dehgán iráni védelmi miniszter mutatta be az iszlám köztársaság legutóbbi haditechnikai fejlesztéseit: a Kiam, a Kader H1, a Fateh-110 és a Perzsa-öböl elnevezésű ballisztikus rakétákat. Ezek közül a Kader H1 és a Kiam több robbanófej célba juttatására alkalmasak. A félhivatalos Farsz iráni hírügynökség adatokat is közölt a közepes hatótávolságú Kiam rakétáról, amelyet a beszámoló szerint kifejezetten a térségbeli amerikai katonai támaszpontok ellen fejlesztettek ki. A 800 kilométeres hatótávolságú, tizenhat méter hosszú, hat tonnás rakétát az iráni médiában technológiai áttörésként értékelték.

Dehgán elmondta, az iráni gazdaságot sújtó nyugati szankciók nem gátolják meg a perzsa államot abban, hogy növelje elrettentő képességét ellenségeivel szemben. Az utóbbi években az Iszlám Köztársaság komoly eredményeket el a védelmi eszközeinek fejlesztése területén. Mára elérte azt a szintet, hogy önállóan is képes előállítani, és gyártani katonai harceszközöket, és segéd berendezéseket. Még februárban sikeresen tesztelte a Bina (Láthatatlan) nevű lézer irányítású rakétát, amely a földről és a levegőből is indítható, s nagy pontossággal képes csapást mérni hidakra, harckocsikra és egyéb katonai eszközökre.

Az iráni kormány azt állítja, hogy atomprogramja kizárólag békés célú, az energiatermelést szolgálja, rakétaprogramja pedig abban is segít, hogy saját gyártmányú műholdakat juttasson Föld körüli pályára, részben földrengésveszélyes területeinek tanulmányozása, illetve a távközlés javítása végett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez