A környék utcáit, háztetőit, udvarait bálákban borítja mindaz, amit a város kidobott. Hatvanezren élnek itt: ők gyűjtik össze, hozzák el kordékon, kis vagy nagy teherautókon a házaikba a kairói háztartások hulladékát. Az utcákon alig lehet mozdulni: folyton beragadunk, udvarokba kell tolatnunk, hogy kitérjünk a szállítmányok elől. Mindenhol szemét, amerre a szem ellát: pálmakosarakban, bálákban, zsákokban. A kocsik egy-egy ház előtt megállnak, leborítják a rakományukat.
A férfiak becipelik, a nők és a gyerekek pedig szortírozzák a szemetet. Külön halmokban gyűlnek a pillepalackok, rongydarabok, kartondobozok, kiszuperált háztartási gépek. Minden elképzelhető és elképzelhetetlen, haszontalanná vált holmi. Az ételhulladékon állatokat nevelnek. Amit meg lehet javítani, azt reparálják és eladják. A többit pedig összepréselik, és továbbadják feldolgozó cégeknek. Van, amiből színes üvegedényeket, szőnyegeket, rusztikus papírokat varázsolnak, ruhaanyagokat szőnek. Ezeket aztán jótékonysági szervezetek révén eladják. Meg lehet venni őket a zamaleki anglikán templom ajándékboltjában éppúgy, mint fair trade üzletekben, vagy new yorki vásárokon. A nőket karitativ szervezetek önkéntesei tanítják szőni, papírt készíteni. Meg a higiéniára is. Itt a legnagyobb a gyermekhalandóság egész Egyiptomban, és a tetanusz szedi a legtöbb áldozatot. Meg az egészségtelen életkörülmények, az írástudatlanság, az iható víz hiánya, az orvostalanság.
Ezért van, hogy itt nyitották meg egyik missziójukat Teréz anya nővérei. Nagy kőkerítés mögött egy másik világ. Meszelt falak, szőlőlugasok, csinos szobákban rengeteg játék között sok-sok tisztára mosdatott kisgyerek. A hely eredetileg árvaház, de a legtöbb gyereknek élnek a szülei. Egyszerűen nincs idejük velük foglalkozni, és nincs pénzük etetni őket. A kicsiken a nagy nemzetközi divatházak modelljei: a jómódú kairói keresztények ide hordják a kinőtt ruhákat. És adományokból működtetik a házat is a főként Indiából jött nővérek. Főznek, játszanak, adminisztrálnak, és a gyerekek mellett a környék idős embereit is ellátják. Keresztényeket és muszlimokat egyformán.
Szemétváros polgárainak több mint 90 százaléka kopt keresztény. Az ország szegényebb déli vidékeiről jöttek Kairóba munka után. Nem találtak, így azzal próbálkoztak, amivel a muzulmánok nem: disznókat neveltek. Amiket aztán részben eladtak a szerencsésebb koptoknak és szállodáknak, vendéglőknek. A disznókat etetni kellett, ezért nekiálltak összegyűjteni és szétválogatni a szemetet. És mivel ezt sem tette meg senki más, lassan ez lett a fő jövedelmi forrásuk.
A disznótartásnak 2009-ben vége szakadt: a sertésinfluenza ürügyén a kormány gyakorlatilag lemészároltatta az egész állományt. Több mint 300 ezer állatot. Sokan úgy gondolják, hogy így akarták rábírni a szemeteseket a belvároshoz közeli Mokatám hegy elhagyására. Azóta Egyiptomban csak import sertésárut lehet kapni, alig egy-két helyen. És ez messze nem olyan finom, mint a helyi volt – panaszkodnak a koptok és a Kairóban élő külföldiek.
Nimet, aki az előkelő Heliopoliszból jár ide szövés- és matematikaórákat tartani a lányoknak, azt meséli, hogy néhányan, kétségbeesésükben az ágy alá bújtatták a disznókat és pokrócokba rejtették a malacokat. Az utcákon most azonban csak kecskék, tehenek és tyúkok kóborolnak. Meg hihetetlen számú kutya. A levegőben rothadó ételhulladék szaga, röpködő nejlonszatyrok, az utcákon szennyvíz csordogál. Máshol száraz az út, ott a szeméttel megrakott szamaras kordék és teherautók, szemetesbálák nehezítik a járást. De köztük, mint minden más városban, színes foltok. Gyümölcs- és italárusok, boltok, fodrászat, kávézók. A házak falába vésve, az épületek között kifeszítve Jézus képek, kopt templomok modelljei. Néhány száz méterre van a legnagyobb egyiptomi keresztény templom, a sziklatemplom is: a hegybe vájt amfiteátrumban egyszerre 12 ezer hívő hallgatja a misét csütörtök esténként. Mind a szemétvároson vágnak keresztül.
A 20 milliós Kairónak mindmáig nincs szervezett, korszerű szemétszállító vállalkozása. A nyolcvanas évektől többször is megpróbáltak nagy európai cégeket bevonni, de mindmáig a zabalinek, a mokatámi szemétszállítók háztól házig szolgáltatása nyeli el a főváros hulladékának zömét. A szemétváros lakói azt mondják, lenézi őket mindenki. Mégis büszkék. Nélkülük nem működne a város. A szemét 90 százalékát hasznosítják újra: ez a legtöbb nagy nyugati hulladékfeldolgozó teljesítményének a négyszerese. A Világbank adatai szerint a mokatámi szemetesek egy és negyed dollárt keresnek naponta.
