Ki menti meg a sügéreket?

A Viktória-tó halvagyonát a három “tulajdonos” ország nem képes megvédeni, így kiszorulnak a nemzetközi piacról.

Regionális halászati szervezet létrehozását sürgetik Afrika legnagyobb tavának “gazdái”. A Viktória-tó és élővilága védelme érdekében – olvasható egy újonnan megjelentetett tanulmányban – pénzügyi és technikai segítséget akar kapni a FAO-tól Tanzánia, Kenya és Uganda. Még az ’50-es években kezdték el a nílusi sügér betelepítését a tóba, ezzel ugyan jót tettek a halászatból élőknek, de előidézték ennek a halfajnak a túlszaporodását is. A Viktória-tóra korábban jellemző ökológiai sokszínűség veszélybe került. A sügérek iránt ugyanakkor  nagy a kereslet, elsősorban a nemzetközi piacokon adható el jó áron ez a halféleség, filézve, megtisztítva. Az Európai Unió polgárainak kedvenc csemegéje volt mindaddig, ameddig életbe nem lépett a kereskedelmi tilalom a halgazdálkodási normák megszegése miatt. Ugyancsak problematikus, hogy folyamatosan lehalásszák a méreten aluli halakat is, s többnyire a helyi piacokon értékesítik a kifogott sügéreket. Eközben Európában teret nyernek más világrészek árui, ami a sügérféléket illeti, a vietnami kínálat fokozatosan kiszorítja az afrikait. Az évtizedek során sok kísérlet volt arra, hogy együtt, vagy önállóan szabályozzák a halászatot a Viktória-tó országai, legutóbb az úgynevezett “Operation Save nílusi sügér” programot akarták elindítani azt feltételezve, hogy csökkenteni tudják a törvénytelenségeket, s a halállományt képesek megóvni. A három állam eddig azonban nem teljesítette a vállalt pénzügyi kötelezettségét sem, s 2013. őszéig az “Operation Save nílusi sügér” sem valósult meg.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez