Szaúd-Arábiában a múlt héten fogadták el az új terrorellenes törvényt, miszerint minden olyan cselekményt, amely “ingataggá teszi a társadalom biztonságát vagy az állam szilárdságát, vagy sérti a nemzeti egységet, vagy a nemzet tekintélyét tépázza” terrorista cselekménynek tekinthető. Ebben a szellemben minden felhívás politikai rendszerváltásra, szintén terrorista cselekménynek ítélhető. Ez a törvény azonnal a nemzetközi jogvédő szervek és NGO-k célkeresztjébe került.
Úgy tűnik, hogy ragadós lesz a szaúdi példa. A kuvaiti parlamentben tegnap egy új terrorellenes törvényjavaslatot nyújtottak be. Nabeel al-Fadhl által benyújtott törvénytervezetben öttől egészen húsz évig terjedő börtönbüntetésre lehetne ítélni azokat a kuvaiti állampolgárokat, akik valamelyik szélsőséges iszlamista szervezet oldalán külföldre mennek harcolni. Börtönre számíthatnak azok is, akik ugyan nem vennének részt az összecsapásokban, de valamilyen módon – pénzzel, fegyverrel, de akár élelmiszerrel – támogatják ezeket a csoportokat. Sőt, ha valaki a kuvaiti rendőrség vagy a hadsereg tagja, akkor akár harminc évnyi börtönbüntetésre is számíthat.
A szakértők szerint a törvénytervezetet el fogják fogadni, mivel a kuvaiti parlamentben a kormánypárti képviselők vannak többségben. Ugyanakkor figyelmeztették a kuvaiti kormányt, hogy van pár iszlamista képviselő a törvényhozásban. Ők még komoly akadályokat gördíthetnek a törvényjavaslat útjába, sőt nem kizárható, hogy tüntetéseket szerveznének a Perzsa-öböl menti monarchiában. Kuvait ezzel egyértelműen meg akarja gátolni, hogy további dzshiádista harcosok menjenek ki Szíriába, s csatlakozzanak valamelyik iszlamista vagy éppen terrorista csoporthoz.