Tizenkét sávos híd épül Dubajban

Dubaj egy újabb ambiciózus projektbe fogott bele: 2014 végén fognak hozzá a tizenkét sávosra tervezett al-Ittihad nevű híd megépítéséhez. Az emírségi közlekedési hatóságok a legújabb öt éves tervükben számos fejlesztést akarnak végrehajtani az arab országban, mivel itt rendezik majd az Expo 2020-at. 

Az Egyesült Arab Emírségek közlekedési hatósága (RTA) elfogadta az új költségvetést, amelyben 7 milliárd dirhamot (kb. 431 milliárd Forintot) szánnak az utak, vasutak és hidak fejlesztésére.“Ebben az évben 17 százalékkal nőtt a költségvetés nagysága. Azonban ez mind szükséges ahhoz, hogy a kis országunk méltó legyen a házigazda szerepére 2020-as világkiállítás során.” – jelentette ki Mattar Al Tayer, az RTA igazgatója.

A költségvetésből a legtöbb összeget – mintegy 3,8 milliárd dirhamot (230 milliárd Forinot) – az al-Ittihad híd megépítésére fogják szánni. Tizenkét sávos lesz autóút lesz rajta, gyalogos és kerékpáros járda mindkét felén, valamint elegendő hely a hajóknak, hogy gond nélkül átússzanak a híd alatt. Az al-Ittahid építése előreláthatólag három évig fog tartani, és felváltja a már meglévő Úszó hidat. 

Nem ez az egyetlen komoly projekt az emírségekben: az elkövetkezendő hónapokban számos egyéb útépítési és fejlesztési munkálatok kezdődnek el a Perzsa-öböl menti monarchiában. “Mintegy 99 infrastruktúra-fejlesztési terv végrehajtása van folyamatban. Ezek közül 50 teljesen új elképzelés, amelyeknek a célja a tömegközlekedés jobbá tétele. Külön meg kell említenem, hogy fontos prioritást élvez a vasúthálózat fejlesztése is, a híd után fennmaradó összeg 33%-t ebbe a szektorba fektetjük bele”  – nyilatkozta Mattar Al Tayer, utalva a legújabb GCC (Perzsa-Öböl Menti Együttműködési Tanács) elképzelésre, miszerint a tagállamok egy összefüggő vasúthálózat építenek ki.

Az emírségi hatóságok a fennmaradó összeget a 14 kilométer hosszú Jumeirah Corniche nevű sétálóút megépítésére; al-Kudra út kiszélesítésére; 2014 végén pedig 14,5 kilométer hosszú dubaji – al-Sufouhtól egészen a Burj al-Arabig terjedő – villamosvonal befejezésére fogják szánni.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez