Súlyos gondokkal küszködik az iráni labdarúgó-válogatott

Carlos Queiroz portugál szövetségi kapitány nagy fába vágta a fejszéjét, amikor harminckét hónappal ezelőtt elvállalta az iráni labdarúgó-válogatott felkészítését. Egymás után halásszák el a különböző edzőmérkőzéseket, miközben súlyos anyagi gondokkal  is küszködik a focicsapat. 

Mivel az iráni nemzeti futballválogatott négy játékosa az arab liga valamelyikében játszik, ezért kénytelenek voltak lemondani az április 11-re tervezett dél-afrikai edzőtábort. “Tegnap tárgyaltam az iráni sportminiszterrel arról, hogy teljesen felesleges kimenni az edzőtáborba, mert négy játékosunk is hiányzik. Azonban még mindig nem tudom, hogy az anyagi gondok miatt a május 18-i ausztriai táborba egyáltalán ki tudunk-e menni” – jelentette ki Carlos Queiroz portugál szövetségi kapitány a tegnapi sajtóértekezleten, majd folytatta:  “Véges a türelmem, a beígért nívós ellenfelek helyett eddig csupán egy tesztmérkőzést kötött le a szövetség, azt is Pápua-Új-Guinea ellen.” 

Queiroz elmondta, hogy mivel az iráni klubok az országot sújtó válság miatt nem tudják folyósítani a legjobbak fizetését, a futballisták Katarba szerződnek, ahol jó pénzért, bár alacsonyabb színvonalon játszanak. Gyakran ő sem kapta meg a fizetését, s az elmúlt 32 hónapban mindent megtett, hogy fejlessze a csapatot.

A 2014-es foci világbajnokságon Irán az F csoportban van, mégpedig Argentínával, Bosznia-Hercegovinával és Nigériával. 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez