Az Aramco leállítja a kőolajtermelését Szaúd-Arábiában

Az Aramco energetikai vállalat – amely a legtöbb kőolajat exportálja Szaúd-Arábiából – bejelentette, hogy februárban és márciusban leállítja a könnyű fűtőolaj kitermelést. Ennek oka, hogy a cég szerint itt az ideje a karbantartási munkálatoknak. Azonban ez a benzin árának növekedését hozhatja magával. 

Az Aramco figyelmeztette a vásárlóit és részvényeseit, hogy az elkövetkező hónapban az Arab Extra Könnyű-nek nevezett nyersolajtípus kitermelése szünetelni fog. Ennek oka, hogy itt az ideje felújítani a már évek óta elhanyagolt berendezéseket és kőolajkutakat.

A felújítási munkálatok előreláthatólag két hónapon át fognak tartani a Shajbah-kőolajmezőn. A mezőn jelenleg 750 000 hordónyi kőolajat termelnek ki egy nap alatt, de a tervek szerint a felújítás és a fejlesztés után 2016-ra már képes lesz 1 milliárd hordót előállítani egy nap alatt.

Ezt a helyzetet a könnyű olajban utazó többi arab, valamint orosz energiavállalatok azonnal kihasználta. Az Egyesült Arab Emírségek kisebb olajcégei és az orosz Sokol már 1 dollárral felemelték az árakat, s az előrejelzések szerint a következő hetekben még inkább drágulni fog ez a kőolaj típus.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez