A kapcsolat felvételét Washington kezdeményezte a novemberben hat iszlamista milícia egyesüléséből létrejött fronttal, amely a muzulmán törvényeken és hagyományokon alapuló államra törekszik, de nem szövetségese az al-Kaidának.
“Az Iszlám Front elutasította, hogy leüljön velünk, és nem adott semmiféle magyarázatot. Mi készek vagyunk leülni velük, mert minden párttal és politikai csoporttal tárgyalunk” – mondta Robert Ford, az Egyesült Államok Szíria-ügyi megbízottja az al-Arabíja arab hírtelevíziónak.
Elemzők szerint a közvetlen tárgyalás elutasításának oka az, hogy az Iszlám Front nem akar szembekerülni az Iraki és Levantei Iszlám Állam nevű, sokkal fanatikusabb szíriai iszlamista erővel.
Robert Ford “rendkívül negatív fejleménynek” minősítette, és sürgette a “felkelő” csoportokat, hogy működjenek együtt: “Ha nincs szoros együttműködés a rendszer ellen harcoló különböző fegyveres csoportok között, akkor a rendszernek sikerülni fog a túlélés.”
Az Egyesült Államok és szövetségesei december elején, Ankarában léptek kapcsolatba az Iszlám Fronttal, hogy rávegyék a részvételre a szíriai rendezésről január 22-én kezdődő Genf-2 konferencián. A résztvevőknek december 27-ig van idejük a küldöttségük kijelölésére.