Obama amerika elnök szerint a megállapodás olyan jelentős korlátozásokat tartalmaz, amelyek megelőzik, hogy Irán nukleáris fegyvert fejlesszen ki. Konkrétan abba ment bele Teherán, hogy megkönnyíti a nemzetközi ellenőrök hozzáférését nukleáris létesítményeihez, és visszafogja az urándúsítást. A másik oldalon Roháni elnök azt mondja: a nemzetközi közösség Genfben elismerte Irán nukleáris jogait. Mármint azt, hogy békés célokra nyugodtan folytathatja atomfejlesztéseit. És hozzátette: soha nem fognak nukleáris fegyvert előállítani.
A megállapodás mindenképpen a néhány hónapja megválasztott mérsékelt Roháni érdeme: elődjével, a keményvonalas Ahmadinezsáddal nem tudott előrelépni a Nyugat. A megegyezést a BBC tudósítása szerint Irán legfőbb vallási vezetője, Khamenei ajatollah is támogatta.
Ami a négynapos tárgyalás után hajnalban megkötött egyezséget illeti: a részleteket csak később hozzák nyilvánosságra, de a lényeget már tudni lehet. Így például azt, hogy Irán 5 százalék fölé nem dúsít uránt. Ez az a szint, amelytől fegyvergyártásra lehet az anyagot használni. Már meglévő készleteit pedig csökkenti. Megkönnyíti az ellenőrök bejutását atomlétesítményeibe, azok naponta vizsgálódhatnak a natanzi és fordói erőművekben. Cserébe fél évig nem lesznek újabb büntetőintézkedések, és 7 milliárd dollár értékben könnyítenek az eddigi szankciókon. Ez mindenekelőtt az olajeladásokat és a nemesfémeket érinti.
Az amerikai külügyminiszter, John Kerry szerint a megállapodással biztonságosabb hely lett a Közel-Kelet. Netanjahu izraeli miniszterelnök ugyanakkor azt mondta: történelmi hiba a megegyezés, Izrael továbbra is fenntartja a jogot az önvédelemre.