Vélhetően a legidősebb palesztinra bukkant rá az Al Arabiya televízió stábja. Omar Rajab Mohammad Toum 1888-ban született, és ma Gázában lakik. Végigélte az egész modernkori palesztín történelmet: a török uralmat, a brit protektorátust, az izraeli megszállást.
Még emlékszik arra, amikor nem voltak határok és ellenőrzőpontok, és az ottomán hadsereg katonájaként papírok nélkül utazgathatott Törökország, Libanon, Jordánia, Szíria és Líbia között. A brit hatalom alatt kezdődtek a palesztin lázadások. “Ott voltam a felkelők között. Volt fegyverem, és tudtam is, hogyan kell használni. Éjszakánként indultunk akcióba: utakat és hidakat semmisítettünk meg, hogy a megszállók ne használhassák őket” – meséli.
A mostani időkkel összevetve a régiek szerinte sokkal békésebbek voltak. A törökök alatt mindent szabad volt. Földet műveltek: bogyós gyümölcsöket, őszibarackot és szőlőt termeltek, jórészt azon éltek, de a piacra is vittek belőle. Jóllehet generációjának férfijai több asszonyt is nőül vettek, ő csak eggyel házasodott. A feleségéről azt mondja: csodálatos volt, sokat segített neki. Négy gyerekük született, most 300 utódja van. A nevére nem mindegyiknek emlékszik.
Annak, hogy egy és negyed század után még mindig itt van, az étrend a titka. Ő legalábbis így véli. Minden nap kerül olívaolaj és kakukkfű a reggelihez, és mindig, minden ebéd nyúlhúsból készült. És a tisztított vaj, a ghí is része az étkezéseinek.
Vigyázz a földedre, ahogy vigyázol az asszonyodra és a gyerekeidre. Műveld a birtokodat, és akkor lesz értelme megőrizni és megvédeni – tanácsolja a 125 éves palesztin az utódoknak.