Számolok. Túlzónak tűnik az adat. Évekig éltem Egyiptomban, de senkit sem ismerek, akivel ez megtörtént volna. A lakosság 10 százaléka kopt keresztény. Ők eleve kiesnek. Utánanézek az UNICEF számainak. Nem egyértelműek. De bárhogy is van, az alaphírhez írott kommentekből az tűnik ki: még mindig gyakori az ilyen beavatkozás az országban.
Azt mondják: a kérdés nem annyira vallási, mint inkább kulturális. A nők megcsonkítását 1996-ban betiltották Egyiptomban. Vagyis majdnem: a kórházak továbbra is végezhettek ilyen műtéteket, illegalitásba csak a kuruzslók vonultak. Aztán tizenegy évvel később meghalt a beavatkozás közben egy 11 éves kislány, és 2007 óta mindenütt illegális a nők megcsonkítása az országban.
Még 1997-ben az al Azhar, amely a szunnita iszlám legtekintélyesebb intézménye, kinyilvánította: a nők körülmetélése iszlám-ellenes, semmi köze a valláshoz. A korábbi nagyimám, Tantawi sejk nyilvánosan ki is jelentette: az ő kislányát nem vetették ennek alá. Az elmúlt két évben az al Azhar többször is megismételte álláspontját, amihez már azt is hozzáfűzte: ilyen műtéteknek semmilyen körülmények között nem szabadna megtörténniük. De a véleményét elhallgattatták Morszi kormányzása idején. Mint ahogy az al Azhar más állásfoglalásait is, ha azok nem feleltek meg a kormányzat ultrakonzervatív értékrendjének.
Az idézettnél mértéktartóbb adatok szerint a nők háromnegyede érintett a kérdésben. Jóllehet a műtétek illegálisak és szembemennek az alapvető emberi jogokkal, az egyiptomi kormányzat (az Egyptian Streets szerint az előző és a mostani is) tökéletesen figyelmen kívül hagyja a problémát. A fotót 1996-ban készítette a CNN egy kairói borbélyüzletben: a csonkítás áldozata egy 10 éves kislány.
További cikkek az egyiptomi nők helyzetéről:
http://keletport.hu/index.php/eletmod/97-egyiptom/163-egyiptom-banik-a-legrosszabbul-a-nokkel
http://keletport.hu/index.php/eletmod/97-egyiptom/139-csajforradalom-egyiptomban