Az izraeli lap azután kezdte firtatni a kérdést, hogy a német Der Spiegel a hét végén azt írta: a berlini amerikai követség valóságos kémfészek. A lehallgató és megfigyelő berendezéseket az épület felső emeletein, illetve a tetőn állították fel, és árnyékolókkal, vagy más, Patyomkin falut idéző építményekkel rejtették el.
Az izraeli elhárításnál alaptételként kezelik, hogy az Egyesült Államok minden hívást megfigyel a Közel-Keleten éppúgy, mint Európában. Az egykori Moszad-főnök, Danny Yatom azt mondta: mindig is biztos volt benne, hogy Washington lehallgatja minden szövetségesét, beleértve Izraelt is. Ha az amerikaiak azt hiszik, hogy le kell hallgatniuk valakit, akkor meg is teszik azt – tette hozzá.
Szerinte Izraelben két kérdésről akar első kézből titkos információkat szerezni az amerikai nemzetbiztonsági ügynökség. A palesztinokkal folyó tárgyalásokról és az iráni atomprogramról. Fontos nekik, hogy tudják, mit gondol igazából Netanjahu kormányfő. Így tudnak ugyanis érdemi vitába szállni az izraeli állításokkal, amikor ezekről a kérdésekről esik szó – mondja a volt Moszad-főnök.