Üdvözöljük a halal fedélzetén. Ezzel a magyarul kissé ijesztően csengő mondattal annak a konferenciának a résztvevői találták szemben magukat, amelyen a muzulmán országok, vagy az európai muszlim közösségek piacára betörni akaró cégekkel ismertették a lehetőségeket. Meg a feltételeket. Amelyek mind arról szóltak: mi a haram, vagyis a tiltott, a kerülendő rossz, és mi a halal, vagyis a megengedett, követendő és üdvös az iszlám világban. Az előírások listája hosszú, és aki ki akar lépni a csaknem 2 milliárdos muszlim piacra, annak ezeket mind be kell tartania. Hogy pontosan mit és hogyan, azt nálunk az Iszlám Információs és Dokumentációs Központtól tudhatja meg, és innét kaphatja meg a megfelelő minősítést is.
is.
A helyzet korántsem egyszerű: az előírások nemegyszer országonként változnak. Indonéziában például még azt is megkövetelik, hogy a tiszta ételhez felhasznált liszt is halal legyen. Ami a húskészítményeket illeti, ott általános az a követelmény, hogy a Korán állatvédelmi szellemének megfelelően tartott, vágás előtt elkábított és aztán tökéletesen kivéreztetett állat húsa jöhet csak szóba. A hentesnek persze muszlimnak kell lennie, és egy imát is el kell mondani a vágáskor. Már van néhány magyar cég, aki eleget tud tenni mindennek.
A feltételek nem öncélúak: az iszlám azért írja elő őket, mert tényleg az emberek javát szolgálják – mondja Abdel Rahman Mihálffy sejk, vagyis Mihálfy Balázs, az iszlám törvényességi felügyelet vezetője. Az alkohol, azt mondják, például akkor került tiltásra, amikor a szülővárosába visszatérni készülő Mohamed próféta harcosai megütköztek a Mekkából eléjük küldött ellenséggel, majd a győzelmet borral ünnepelték. A bódult seregen aztán rajtaütöttek, és megverték. A mindenevő disznók fogyasztása pedig betegségek forrása lehet. A szigor egyébként kitér mindenre, amiből alkohol lehet, vagy amiben a sertés bármilyen származéka jelen van. Így például etanol nem lehet a haram minősítést elérni kívánó üdítőitalokban, és bizonyos ételfestékeket is kerülni kell, vagy a zselatint, a kozmetikai cikkeknél is. De a minősítésnél figyelembe veszik nem csak az alapanyagot vagy a gyártási folyamatot, hanem még a csomagolóanyagot is.
Nem csak táplálékban és kozmetikumban van haram és halal, hanem még a pénzforgalomban is. Az iszlám szerint minden kamatra nyújtott kölcsön tiltott. Ahhoz, hogy halal legyen, az kell, hogy ténylegesen legyen a tranzakció mögött adásvételi tárgy. Így például hitelt adni akkor megengedett, ha a kockázatot valamilyen formában közösen viseli a hiteladó és a felvevő. Például úgy, hogy a bank pénzt ad egy ültetvény létesítésére. Ha azt betegség, eső vagy bármi rossz elviszi, a bukás mindkét félé. Mint ahogy ellenkező esetben a haszon is. Aztán ennek még vannak különböző módozatai, de a halal-ügyletekben közös a megosztott felelősség. Már Európában is van működő iszlám bank, Nagy-Britanniában.
Szóval a halal minősítést sem megszerezni, sem megtartani nem könnyű. Rendszeres ellenőrzések várnak a cégekre, laboratóriumi vizsgálatok, rajtaütés-szerű kontroll. De érdemes – mondják, akik ezzel foglalkoznak. Mert ez a kulcs a válság által kevéssé sújtott Öböl menti országok piacához éppúgy, mint a gyorsan fejlődő Malajziához, Szingapúrhoz vagy Indonéziához.