A 156 országban végzett ENSZ felmérés szerint Egyiptom egyike lett azon országoknak, ahol jelentősen csökkent a boldog emberek száma és a korábbi optimimus helyett a pesszimizmus vált uralkodóvá az országban. Tavaly még Egyiptom a 91. volt a listán, de most lecsúszott a 130. helyre. Bár a többi környező arab országban is csökkent a boldog emberek száma (73. Algéria 78. Líbia 99. Marokkó 104. Tunézia 124. Szudán), de a 2013-as ENSZ felmérés szerint Egyiptom lett Észak-Afrika legboldogtalanabb országa.
Miért van ez így? Hogyan lehetséges az, hogy Egyiptomban a korábbi 2011-es optimizmust és eufóriát felváltotta a csüggedtség, valamint pesszimista belenyugvás? Sarah El-Rashidi az al-Ahram hasábjain megpróbált választ adni ezekre a kérdésekre.
A bizonytalanság időszaka
Először is az egyiptomiaknak nincs olyan ünnepük – mármint állami ünnep és nem vallási – ami nem valamilyen erőszakhoz vagy szomorú eseményhez köthető. Legutóbb alkalmomkor, azaz október 6-án, az egyiptomi nép az Izrael ellen vívott 1973-as jóm kipúrri háborúra és vereségre emlékezett. Természetesen ez sem maradhatott vér és könnyek nélkül, mivel 26-an vesztették az életüket az országszerte zajló tüntetésekben, sokan megsérültek és több száz ember letartóztattak a hatóságok.
Az elmúlt hónapok eseményei, nemcsak Mohammed Murszi elnök bukása, hanem a sok halálos áldozattal járó tüntetések, összecsapások, merényletek és a gazdaság stagnálása, mind hozzájárult az egyiptomiak közérzetének romlásához.
A kilátástalanság hangjai
“Annyira boldogtalan vagyok, mert nem tudok semmit sem nyújtani a hat gyerekemnek. Azért imádkozom, hogy meghalljak. ” – jelentette ki Sayed Kamal kairói lakos.
” A politikai és társadalmi instabilitás, gazdasági problémákkal kiegészítve súlyos csapást mér egy ország lelki világára. Az egyiptomi lakosság szinte minden nap szembesülni kényszerül a pesszimizmussal és a szomorú valósággal. A boldogság náluk csupán ideiglenes érzés.” – magyarázta Dr. Omar Nafei, egyiptomi pszichológus.
Dr. Hani Henry, a kairói egyetem oktató professzora is hasonló állásponton van: “Egyiptom nem individuális, hanem kollektív alapú társadalom. Ezt azt jelenti, hogy az egyén érzelmi állapotát nagy mértékben maga a közösség határozza meg. Ha a családok jelentős része szomorú, akkor az kihat az egész ország lelkiállapotára.
Mélyponton a gazdaság
“Mi éppen csak a túlélés határán tengődünk, hogyan lehetnénk így boldogok? Miközben én dolgozom, a két idősebb fiam, akik most szereztek diplomát, otthon vannak munka nélkül.” -panaszkodott egy egyiptomi özvegy, Afaf Abdel Messieh.
A munkanélküliség, amely az egész egyiptomi és az arab tavasz egyik legfőbb mozgatórugója volt, korántsem csökkent, sőt a legfrissebb adatok szerint a fiatalok egynegyede állástalan. 2012 és 2013 között az ország GDP növekedése 2%-ra ugrott vissza, miközben a külföldi befektetések száma 13%-al csökkent az elmúlt hónapokban. Bár az Öböl-menti monarchiák legalább tíz milliárd dollárral támogatták az új egyiptomi vezetést, de az csupán rövidtávon elég.
“Rendkívül sok egyiptomi, főleg a fiatalok nagyon frusztráltak. Nem sikerült elérni a forradalom célkitűzéseit: egyenlő bánásmód, társadalmi igazságságosság, jobb egészségügy és versenyképesebb oktatás. Ehelyett az állandó létbizonytalansággal és a politikai instabilitással. kell szembesülniük. Ehhez még társul az is, hogy még mindig komoly problémák vannak az élelmiszer utánpótlásban is.” – magyarázta dr.Henry.
A gabona válsága
Az élelmiszer jellegű problémák nem számítanak új jelenségnek Egyiptomban. Becslések szerint Murszi bukása óta már csak két hónapra elegendő búzatartalék maradt: mindössze 500 ezer tonna van készleten, miközben az ország évente csaknem 10 millió tonna behozatalára szorul. A 85 millió lakosú Egyiptom ezzel a világ legnagyobb búzaimportőre.
Az élelmiszerválságok és drágulások mindig nagy hatással voltak a modernkori Egyiptomra. A kutatók és a nemzetközi szakértők körében létezik egy felvetés, miszerint az összes jelentősebb egyiptomi esemény hátterében az élelmiszerhiány, vagy a drasztikus mértékben dráguló élelmiszer áll. Példaként említik Anvar Szadatot, akinek hivatali ideje alatt hirtelen megnőttek (leginkább 1978-1980 között) az ún.”éhséglázadások” száma, s csupán az Egyiptomi Iszlám Dzsihád merénylete miatt nem váltak azok általános népfelkeléssé. Apropó a 2011-es események előtt is – 2009-2010 között – jelentősen megdrágult az élelmiszer, s az akkori Hoszni Mubarak-rezsim nehezen tudta finanszírozni a hirtelen megnövekedő költségeket.
Társadalmi feszültségek
Azonban itt még nem ér véget a lista. A rossz közérzetben jelentős szerepet játszanak a demográfiai és a társadalmi tényezők is. Egyiptom lakossága nyolcvanöt millió, s a CAPMAS (Central Agency for Public Mobilization and Statistics) szerint minden hat hónapban egy millióval növekszik egy szám! A nagyvárosokban óriási a zsúfoltság, Kairóban például egy négyzetkilométerre 47 097 ember esik.
Ezzel párhuzamosan egyre szélesedik a szakadék a fiatalabb és az idősebb generáció között. Már eleve azt, hogy a 2011-es Mubarak megbuktatásában lényegében a fiatalok játszották a kulcsszerepet, akik Twitteren és Facebookon egyeztettek a tüntetések időpontjairól vagy gyorsan reagáltak bizonyos eseményekre, nehezen fogadták el az idősebb generáció tagjai. Mohamed Murszi rövid elnöksége alatt seml tudtak mit kezdeni a fiatalok követelésével, s óriási kommunikációs szakadék tántongott köztük. Az idősebb egyiptomiak gyakran képtelenek voltak követni az eseményeket, nem értették a fiatalabb generáció követeléseit és figyelmen is kívül hagyták a céljaikat. A tizen és huszonéves egyiptomiak pedig gyakran önfejűen döntöttek, nem voltak hajlandóak együttműködni, nem törődtek – legalábbis kezdetben – Mubarak lemondásának következményeivel. Teljesen úgy érzik, hogy az idősebbek, függetlenül attól, hogy most iszlamisták vagy szekulárisak, ellopták tőlük a forradalmat. A frusztráltság egyik megnyilvánulási formája lett a nők ellen elkövetett nemi erőszak számának jelentős megnövekedése.
Az egyiptomi pszichológusok rámutattak, hogy nem egy olyan esetről készítettek feljegyzést , amikor a családon belüli veszekedések, erőszak, pár-illetve baráti kapcsolatok szétszakadásának az ideológia kérdések voltak az okai. Legnagyobb törésvonalat az a kérdés idézi elő, hogy Egyiptom szekuláris legyen-e vagy iszlamista?
A helyzeten az sem segít, hogy augusztus 14-e óta éjszakai kijárási tilalom van Egyiptom nagy részén. Ez pedig lehetetlenné teszi a társas érintkezést és az egyiptomiakra annyira jellemző, aktív esti közösségi életet. A világhálón sem jobb a helyzet, mert a legtöbb helyen továbbra is nehezen elérhető az internet vagy a legtöbb politikai témájú fórum és a közösségi oldal működését akadályozzák a hatóságok.
Sziszi-tábornok ön az utolsó reményünk …
Bármilyen nagy is az elkeseredés Egyiptomban, s a modern történelme során talán soha ennyire nem volt boldogtalan az észak-afrikai ország lakossága, de még mindig óriási elvárásokat támasztanak Abdel Fatah al-Sziszivel szemben. Annyira, hogy néhányan már-már megváltóként tekintenek a tábornokra. Annak ellenére, hogy ő Mohamed Murszi védelmi minisztere volt és most is “csak” vezérkari főnök, semmit sem ront a népszerűségén: a legtöbb egyiptomi boltokban és teázókban kikerült a fényképe. Az áramkimaradások megszűntek, az üzemanyaghiány csökkent az országban, ami sok egyiptomi szemében már pozitív előrelépés. Az alábbi képen is a rajongás egyik formája látható: egy édességbolt különlegéssége, a Sziszi tábornok arcékepeivel díszített csokoládé.
“Abdel Fatah al-Sziszi messze a legkedveltebb egyiptomi közéleti személyiség, aki sokkal népszerűbb Farouk királynál, Mohamed Ali, Szadatnál, de talán még Nasszernél is. Ő testesíti meg a stabilitást, a rendet, az erős államot.”- összegezte mondanivalóját dr. Henry
Sarah El-Rashidi cikke megtalálható: itt.