Az arab országokból Mekkába érkező zarándokok körében hagyomány, hogy aranyat visznek az otthon maradottaknak. Az első napok egy része a karkötők, gyűrűk, nyakláncok felkutatásával telik a szent városban – mesélték helybeliek a Reuters tudósítójának. A Nagymecset környéke ragyog az ékszerüzletek kirakataitól. De hiába nyüzsögtek az idén az emberek a szomszédos éttermekben, a negyed több tucat aranyboltjában a telefonokon játszottak, vagy magazinokat bújtak az eladók. Unatkoztak. Jóllehet nincsenek számok az eladásokról, azt mondják: a felével kevesebb a vevő az idei zarándok-szezonban, mint a tavalyiban volt.
Hagyományosan a vásárlók körülbelül negyven százalékát teszik ki az egyiptomiak, ám most ők sem nagyon költenek. Egy részüknek egyszerűen nincs fölös pénzük, mások meg óvatosak a 2011 januári felkeléssel lejtmenetbe kapcsolt egyiptomi gazdaság miatt – vélik a bolttulajdonosok. De nincs ez másként az arab tavasz többi országából érkezőkkel sem. Az arany luxusnak számít, és az emberek most alaposan megfontolják, mire adják ki a pénzüket. Hiába vittük le a grammonkénti árat a tavalyi 200-ról 160 riálra – mondja egyikük.
Ráadásul a Nagymecset környékét is most újítják fel. Ez nem csak azért van hatással az eladásokra, mert némelyik üzlet bejáratát nehéz megközelíteni a munkálatok miatt, hanem azért is, mert Szaúd-Arábia az építkezés miatt kevesebb zarándokot enged be az idén. A külföldről érkezők számát ötödével csökkentették, a szaúdiakét pedig megfelezték.