Tévéshow a vállalkozás népszerűsítésére

Szudánban képernyő elé akarják ültetni a lakosságot, de akár a bankárokat is: showműsort kínálva vetélkedtetik a cégeket, eladva “mellesleg” azt is, hogy szüksége van az országnak a vállalkozásokra.

A nézők szavaznak, üzletemberek, közgazdászok hivatalos zsűriként értékelnek azon a televíziós vetélkedőn, amelyen – a szervezők szándéka szerint – sikerül ötletes vállalkozásokat népszerű formában bemutatni. A bejelentés szerint tizenkét  “Apprentice”-stílusú reality show kerül a közönség elé 12 fiatal szudáni vállalkozó szereplésével, a műsor és válogatás után hirdetnek győztest a döntéshozók, illetve a szavazó közönség.  Az országban, ahol a munkanélküliség talán a legnagyobb gazdasági probléma, a vállalkozások számának, munkaerő-felszívó képességének bővítése, javítása alapvető célként fogalmazódik meg. A show-tól leginkább azt várják, hogy a ma még kisméretű, kis költségvetésű, mikrofinanszírozásokkal működő vállalkozások mellé sorakozzanak fel ambiciózus nagyobb projektek is, akár a műsorban látottak alapján. Abban is reménykednek, hogy a bankok találhatnak olyan kreatív vállalkozásokat, amilyeneket szívesen finanszíroznak.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez