Gátőrök helyett a politikusok vitáznak

A Nílusra tervezett gátról és a vízmegosztás kvótáiról Egyiptom, Etiópia és Szudán miniszterei folytatnak egyeztetést, egyelőre a kölcsönös egyetértés reményében.

Három ország tekinti az együttműködés próbakövének a Nílus-medencében építendő gátat – hangoztatják etiópiai, szudáni, egyiptomi politikai körökben egyaránt. Háromoldalú bizottság – szakminiszterek vezetésével – tűzte november elejei tanácskozásának napirendjére a feladatot, a valóságos együttműködés megkezdését. Egy Kartúmból keltezett jelentés szerint még mindig az a legvitatottabb ügy, hogy milyen kvóták alapján gondoskodjanak majd a víz elosztásáról, hasznosításáról. Néhány nemzetközi szakértői ajánlást már eddig is elfogadtak a gátra vonatkozóan a három ország politikusai.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez