Ausztrál megoldás az űrszemétre

Mivel az űrszemét egyre súlyosabb veszély a műholdakra, ezért a Lockheed Martin partnerével összefogva igyekszik további segítséget nyújtani követésére.

Az ausztrál Electro Optic Systemsszel összefogva olyan intézményt szeretnének kifejleszteni Ausztráliában, amely szerintük legalább 25 százalékkal javítaná az űrszemét követésének hatásfokát.

Az EOS úgy véli, ameddig nyomon követik az űrhulladékot, a műholdak elkerülhetik, ez pedig az űrben alkalmazott technológia értékének folyamatos növekedésével egyre fontosabb szempont. A 2000-es években a cég szerint több mint 400 milliárd dollárt érő készüléket juttattak fel.

Közel 2000 kereskedelmi és kormányzati műhold kering a Föld körül, ezek naponta 200 fenyegető tényezővel néznek szembe. Az akár köröm nagyságú űrszemét óránkénti 28 ezer kilométeres sebességgel száguld. A becslések szerint 300 ezer űrszemétdarab kering odafenn, és évente átlagosan egy műhold esik áldozatul.

Az intézményt Nyugat-Ausztráliában építenék fel, és a tervek szerint 2016 elején már szolgálatba is állhatna. Az EOS elmondása szerint lézerekkel és teleszkópszerű optikai rendszerekkel követné az emberi eredetű törmeléket, többek között kiszolgált űrhajódarabokat, rakétatesteket, felrobbant rakéták vagy műholdak maradványait. Ezek a darabok gyakran az 1-10 milliméteres tartományban mozognak, és könnyen lepattannak a műholdak burkolatáról, ám a nagyobb darabok teljesen tönkretehetik a szatelliteket.Rick Ambrose, a Lockheed Martin Space Systems szakembere közleményében leszögezte, a kormányzati és kereskedelmi szervezeteknek is egyre fontosabb a felszíni alapú űrmegfigyelés, hogy megvédjék űrbeli befektetéseiket. Az új rendszer elmondása szerint lehetővé teszi, hogy a vásárlók tisztább képet kapjanak a szatellitjeiket veszélyeztető objektumokról, és az űrszemét követése mellett a tárgyak anyagát is meg tudják majd állapítani.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez