Hírügynökségi beszámolók szerint a gép roncsainál mintegy 70 szakember, köztük egy holland és ausztrál küldöttség, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) missziója kutatott a július 17-én történt áldozatainak maradványai után.
Az EBESZ a Twitteren azt írta, “hosszú nap előtt állnak”, amely során az áldozatok maradványainak felkutatására fognak összpontosítani.
Az ukrán hatóságok szerint a katasztrófa 298 áldozata közül 80-nak a holttestét még nem találták meg. A holland küldöttség egy tagja azt mondta, hogy az összes áldozat megtalálása akár újabb hetekbe is telhet.
A szakértők sorozatban a harmadik nap jutottak el biztonságban a becsapódás helyszínére, amelyet korábban a környéken dúló heves harcok miatt nem tudtak megközelíteni. Ugyanakkor a helyszínen dolgozók pénteken azt mondták, hogy a biztonsági helyzet továbbra is “instabil és kiszámíthatatlan”. Az AFP hírügynökség riportere szerint a szakértők munkáját szombaton fegyveres szakadárok felügyelték.