Az oroszoktól félti a világot Obama

Ismét élesen bírálta az amerikai elnök Oroszországot az ukrán válságban játszott szerepe miatt. Barack Obama a G20 csoport szombaton megnyílt ausztráliai csúcsértekezlete előtt, egy nyilvános beszédben azt mondta, “az orosz agresszió fenyegetés a világnak, ahogy azt a maláj utasszállító repülőgép megdöbbentő lelövése is jelzi”.

Az Egyesült Államok szorgalmazza a szerencsétlenség okozóinak felelősségre vonását – mondta, és együttérzését fejezte ki a 38 ausztrál áldozat hozzátartozóinak. “A világ egyetlen szuperhatalmaként Amerika vezetni fogja a nemzetközi közösséget Oroszország Ukrajna elleni agressziójával és más veszélyekkel szemben is” – jelentette ki, példaként említve az ebola elleni harcot. Előzőleg Brisbane-ben az Európai Tanács elnöke egy sajtóértekezleten felszólította Oroszországot, hogy minden befolyását vesse latba a kelet-ukrajnai szakadároknál a béke érdekében. Herman Van Rompuy követelte, hogy Moszkva vessen véget a szeparatisták fegyverrel és katonákkal való támogatásának. Szavai szerint “az Európai Unió továbbra is úgy gondolja, hogy a válságnak csak politikai megoldása lehet”. A G20 csúcson jelen lévő európai uniós állam-, illetve kormányfők vasárnap egyeztetnek az amerikai elnökkel a kelet-ukrajnai helyzettel kapcsolatban – tudatta. Jurij Usakov, az orosz államfő külpolitikai tanácsadója ugyanakkor ismét azt mondta, hogy Moszkvának “nincs köze” harci cselekmények fokozódásához, és támogatja a szeptemberben kötött minszki tűzszüneti megállapodás végrehajtását. A legnagyobb felzárkózó gazdaságok csoportjának (BRIC – Brazília, Oroszország, India és Kína) brisbane-i találkozója után nyilatkozó Usakov azt mondta, hogy a csoport tagjai “mind illegálisnak és az ENSZ Alapokmányával ellentétesnek nevezték” az ukrán válság kapcsán Oroszország ellen bevezetett nyugati szankciókat, amelyek szerintük akadályozzák a világgazdasági fellendülést. A megromlott orosz-amerikai kapcsolatokért Usakov teljes egészében az Egyesült Államokat
hibáztatta. Barack Obama a brisbane-i Queensland Egyetemen mondott beszédében a biztonsággal és a klímaváltozással kapcsolatos kérdéseket emelte ki a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport hétvégi találkozójának témái közül. Obama megerősítette Washington elkötelezettségét az ázsiai-csendes-óceáni térség országaival való stratégiai együttműködés mellett, és ismét tett néhány olyan megjegyzést, amelyek Kínának címzett figyelmeztetésként értelmezhetők.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez