Oroszország is keletre nyit

000 DV1904770Moszkva a kínai kapcsolatok erősítésével csökkentené a nyugati függését és enyhítené a szankciók negatív hatását. A ma véget érő Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozón több, ezt a célt szolgáló szerződést is aláírtak.

Vlagyimir Putyin a csúcs zárónapján tartott beszédében kiemelte, országának elsődleges fontosságú az APEC országokkal folytatott együttműködés. Az orosz elnök elmondta azt is, Moszkva sokoldalú és kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok kiépítésén fáradozik majd a térség államaival a jövőben is.

A csúcs legfontosabb szerződését Oroszország és Kína kötötte, a dokumentumban foglaltak szerint 30 éven át évi 30 milliárd köbméterrel nőhet a Kínába irányuló gázexport. Így az orosz földgázszállítás mértéke középtávon meghaladhatja az Európába irányulót – jelentette ki Alekszej Miller, az orosz Gazprom vezérigazgatója Pekingben.

Az ezt előirányzó tárcaközi szándéknyilatkozat mellett a vállalatok közti szállításról szóló megállapodást a Gazprom és a kínai energiaipari órás a China National Petroleum Corporation (CNPC) első embere írta alá. Az egyezség a nyugat-szibériai készleteket, vagyis az európai szállítások bázisait érinti. A felek rögzítették, hogy ez az útvonal élvez prioritást a kétoldalú együttműködésben.

A részletek véglegesítésére egy későbbi időpontban kerül sor, a szállítás kezdeti időpontjaként 2019-et határozták meg. Hírügynökségi jelentések emlékeztetnek rá, hogy a Gazprom – hosszú évek eredménytelen tárgyalásait követően – májusban jóváhagyta, hogy egy 400 milliárd dolláros üzlet keretében 38 milliárd köbméter gázt fognak szállítani a “keleti útvonalon” Kínába. A szállítások 2018-ban indulnának. A megállapodás egyébként nem sokkal a Krím-félsziget annektálása után született.

Sajtójelentések szerint kínai és orosz energiaipari vállalatok vezetői vasárnap 17, elsősorban olaj- és gázipari, illetve vízenergiai beruházással összefüggő dokumentumot írtak alá. Egy másik jelentős megállapodás szerint 2015-2017 között évente ötmillió tonnával több kőolajat fog szállítani Moszkva Kínának.

A szerződések mellett Peking és Oroszország vezetői terveik szerint a jövőben nagyobb mértékben fogják nemzeti fizetőeszközeiket használni a kölcsönös elszámolások során. Ezzel nem csak gazdaságilag, hanem politikailag is szorosabb kapcsolatokat alakít ki Moszkva ázsiai partnereivel,  jelentősen enyhítve a nyugati szankciók negatív hatásait.

Kép: Europress/ AFP

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez