Az ukrán válság kapcsán a nyugati és az orosz politikusok és szakértők egyaránt emlegették a vasfüggönyt. Hogy esetleg visszatérne a hidegháborús felállás, attól a vezető beosztásúak félnek igazán, 62 százalékuk. A munkanélkülieket, háztartásbelieket és nyugdíjasokat viszont szinte egyáltalán nem izgatja ez a lehetőség.
A hidegháborút átélt nyugdíjasok kétféleképpen viszonyulnak az egykori nagy sorbanállásokhoz, amelyek a Szovjetunió sajátos hozadékai voltak. Egy részük a szívéhez kap, nehogy újra visszatérjenek azok az idők. A többiek viszont azt gondolják, ha már egyszer túlélték, másodszor is sikerülne.
Levinszon ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a sóhajtás és a cselekvés két külön dolog. Bár ma az oroszok körében beszédtéma a határok lezárása, valójában senki nem gondolja komolyan.
Ugyanígy van ez a külföldre vándorlással is. Jelenleg a társadalom körülbelül 20 százaléka dolgozna, 15 pedig tanulna szívesen külföldön. A rengeteg kijelentést azonban csak nagyon kevesen váltják valóra.
Igen ambivalens a külföldhöz való viszonya az orosz társadalomnak. Az ellenmondásos érzések ráadásul egészen mélyen gyökereznek, a 17. századi Zavaros időszakig is visszanyúlhatunk, de akár még annál is régebbre. A külföld egyrészt olyan kívánatos dolog, amihez jó volna hasonlítani, másrészt viszont idegen, amitől jobb minél távolabb maradni.