„Reméljük, hogy a megállapodásnak megfelelően megtartják a választásokat, és mi természetesen elismerjük annak az eredményeit. Reméljük, hogy az emberek szabadon nyilváníthatják ki a véleményüket, és senki nem próbálja meg kívülről megzavarni a voksolást” – mondta Szergej Lavrov az Izvesztyija című lapnak nyilatkozva.
A szakadárok által kikiáltott két „köztársaság” hatóságainak legitimitása szempontjából nagyon fontos lesz ez a választás. Az ukrajnai tűzszünetről szóló, szeptember 5-i minszki megállapodás egyik legfontosabb pontjáról van szó – tette hozzá.
A szakadár területek lakosai nem vettek részt az Ukrajna többi részén vasárnap megtartott parlamenti választásokon. Lavrov közölte az interjúban, hogy az ukrajnai parlamenti választások kampányában „számos jogsértés történt”, ennek ellenére érvényes volt a voksolás.
A külügyminiszter hétfőn a LifeNews orosz televíziónak azt mondta, hogy Oroszország kész elismerni az ukrajnai választások eredményét. „Mindent összevetve ezek a választások lezajlottak, ha nem is Ukrajna egész területén. Nekünk nagyon fontos, hogy Ukrajnában végre egy olyan hatalom jelenjen meg, amely nem a belharccal van elfoglalva, nem azzal, hogy az országot hol Nyugatra, hol Keletre cibálja, hanem a valóságos problémákkal” – hangsúlyozta.
Közben az orosz Liberális Demokrata Párt vezetője, Vlagyimir Zsirinovkszij bejelentette: pártjuk kész megfigyelőket küldeni Donyeckbe és Luhanszkba. “El fogjuk ismerni a szavazást és hat vagy hét megfigyelőt is küldünk” – idézi az ITAR-TASSZ a nevével ellentétben nacionalista párt elnökét.