Nagyezsda Szavcsenkót azzal vádolják nyár óta, hogy orosz újságírókat gyilkolt meg a kelet-ukrajnai Luhanszk mellett. Az ukrán pilótanőt október 13-án szállították a moszkvai Szerbszkij pszichiátriai intézetbe. Ügyvédei szerint alvásmegvonással büntetik, és csak a falon keresztül, telefonkagyló segítségével beszélhetnek vele, mint a börtönben.
Az eseten felháborodva vasárnap adta elő „Elkülönítés” című performanszát Pjotr Pavlenszkij. A pétervári művész az említett pszichiátria betonfalán meztelenül ülve vágta le saját fülcimpáját egy konyhakéssel. „A kés elválasztja a testtől a fülcimpát. A pszichiátria betonfala elválasztja az egészségeseket, az őrült betegektől. A politikai célokra használt pszichiátria visszahozásával a rendőrségi apparátusnak újra hatalmában áll határt húzni az épelméjűek és a félkegyelműek közé” – olvasható a művész Facebookra posztolt kiáltványában.
Pjotr Pavlenszkij nem először használja a konceptuális művészet eszközeit. Ez az irányzat az 1960-as évek közepén kezdett szakítani a művészi kommunikáció hagyományos, tárgyias formáival, ami helyett a gondolati tényezők kerültek előtérbe.
A legelső meglepő akciója a Pussy Riot tagjainak elítéléséhez kapcsolódott 2012 júliusában. A szentpétervári Kazányi Székesegyház előtt egyszerűen összevarrta a saját száját, tiltakozásul a szólásszabadság korlátozása miatt. A homoszexuális propagandát a kiskorúak körében tiltó törvény miatt szögesdrótba tekerte magát tavaly tavasszal. Legmegdöbbentőbb akciója pedig alig egy éve történt, az Orosz Rendőrség napján. Az orosz társadalomra jellemző apátia, politikai közöny és fatalizmus miatt a Vörös tér egyik kockájához szögezte a herezacskóját.