Tigris köszönti az orosz Esti Mese nézőit Putyin javaslatára

Hosszú vívódás után új hős debütál a legnézettebb orosz gyerek műsorban. A döntésben jelentős szerepet vállalt Vlagyimir Putyin.

Már ötven éve szórakoztat a Jó éjszakát, kicsik című műsor minden este Oroszországban. Idén októbertől azonban új szereplő érkezik az állami televízió gyermekműsorába. Mur, a tigris nemcsak azért érdekes, mert rögtön az első részben az űrbe utazik és később a veszélyeztetett állatokról fog mesélni, hanem azért is, mert maga Vlagyimir Putyin javasolta a szerepre.

Szóba került a választás során farkas, majom, zsiráf és ló, de végül az elnök ötletét, a szibériai tigrist választották – mesélte Alekszandr Mitrosenkov, a Klassz tv-csatorna igazgatótanácsának képviselője a tegnapi sajtókonferencián.

A szülinapos elnök 2008-ban (Kép: Deita.ru)

Vlagyimir Putyinról köztudott, mennyire szereti a tigriseket. 2008-ban, 56. születésnapjára például egy pár hónapos szibériai tigriskölyköt kapott ajándékba. 2010-ben egy állatvédő akcióhoz is csatlakozott, hogy felhívja a figyelmet az állomány rohamos fogyására. Idén májusban pedig két példányt engedett vissza a szabadba. Mitrosenkov szerint, látva a 3D technikával rajzolt mesehőst, rögtön érthető lesz az elnök szerepe a történetben.

A gúnyolódó internetezők közül azonban többen is az állat nevére hívták fel a figyelmet. A Mur ugyanis teljesen egybe esik a Moszkvai Bűnügyi Nyomozó Hatóságot (MУР) jelölő rövidítéssel.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez