Bevásárlóközponttal lehet gazdagabb Bulawayo lakossága, de a vállalkozókból álló népes tábor nem feltétlenül a gyarapodást érzi sajátjának. Ez utóbbiak az 56 millió dollárból megvalósuló létesítményt nem fogadják kitörő örömmel, s a zimbabwei nagyváros önkormányzatához sok termelő panaszt nyújtott be, mondván, megélhetésüket veszélyezteti a “vetélytárs”. A helyhatóság szerint az árak a bevásárlóközpontban magasabbak lesznek, ezért nem kell tartaniuk a jelenlegi vállalkozásoknak a versenytől. A lakosságot a perpatvar nem érdekli, csak az, hogy nyisson meg a bevásárlóközpont. A kis cégek azt szeretnék elérni, hogy bérlők lehessenek az építményben, ám bíztató visszaigazolást Bulawayo polgármesterétől nem kaptak. Gondot jelenthet a város vezetésének az, hogy a projekt befejezése után sokak elveszítik – például kivitelező – munkájukat, az elhelyezkedés máshol pedig elég reménytelen számukra, hiszen a térségben egyébként is számos gyár zárja be kapuit.
A pláza lenyomja a kicsiket Bulwayoban
A lakosság örömére, a kis cégek bánatára szolgál az a bevásárlóközpont, amely javában épül a zimbabwei nagyvárosban, ahol más vállalatok életben maradási esélyei is romlanak.
(Visited 1 times, 1 visits today)