Japán kapitulációja után több mint 500.000 katona került az egykori Kwantung birodalmi hadseregből Szibéria táboraiba. Közülük a legrosszabb helyzetben azok voltak, akik az Irkutszki területre kerültek, ugyanis itt a 70.000 rabból 60.000 életét vesztette az embertelen körülmények miatt. A hivatalos adatok hiányosságai miatt nagyon keveset tudunk arról, hogy hol vannak eltemetve, de eddig 81 japán katonák holttesteit is tartalmazó temetőre bukkantak a térségben.
Helyzetük sokban hasonlított az elhurcolt magyar rabokéhoz: sokszor jogi alap vagy éppen bírósági tárgyalás nélkül kerültek valamelyik munkatáborba és rehabilitációjuk csak a Szovjetunió végével kezdődhetett meg. Egy dologban különbözött tragédiájuk, ugyanis más népekhez képest az egykori japán foglyok nosztalgiával, vagy éppen pozitív emlékekkel gondolnak vissza szenvedésükre. Teszik mindezt annak ellenére, hogy nem szimpatizáltak a szovjetekkel és tisztában vannak azzal, milyen sok honfitársuk halt bele a szörnyű körülményekbe.
A Siberian Times által megkérdezett egykori japán rabok szerint jellemük erősödött, túlélési ösztönük tökéletesedett a táborokban eltöltött idők során. A 88 éves Honda Ryutaro szerint a legtöbben csupán két orosz szót tanultak meg, az egyik az “igen”, a másik az “otthon” szavak voltak. Sok egykori rab is csak néhány kifejezést tanult meg, mint például a “keveset dolgoztál”, “gyerünk dolgozni”, “nagyon jó”.
Egyikük az internetes lapnak az orosz káromkodásokról beszélt, amiből bőven kijutott nekik. “Ez a szovjet életforma egyik hozadéka volt és véleményem szerint a kegyetlen, embertelen életkörülmények jobb elviselését szolgálta az átkozódás.”
Saját szenvedésüket sokszor a humorral nyomták el. A zabkását például, mely étrendjük jelentős részét adta, sokszor “bajkálosnak” nevezték, amikor több víz volt benne, mint zab.
Kato Kyudzo szerint “a rabként eltöltött idő egy perce sem veszett kárba”, ő ugyanis mindent megtanult Szibériáról. Öt évet töltött táborokban, de közben olyan tudást szerzett magának, hogy Japánba hazatérve komolyan elkezdett foglalkozni Közép-Ázsia történetével és végül a téma professzorává vált.
Az sem volt ritka, hogy szabadulásuk után nem mentek haza, hanem inkább családot alapítottak Szibériában. Volt arra lehetőség, hogy azon szerencsések, akiket például gyári munkára osztottak be, megismerkedhettek orosz nőkkel. Hivatalosan ötszáz japán tűnt el, akikről feltételezni lehet, hogy egyszerűen nem akartak hazatérni és inkább maradtak.
Az egyik ilyen volt Tetsura Ahiko. Sztálin halála után amnesztiában részesült, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a táborából mezítláb, a rongyaiban szabadon távozhatott. Csupán arra volt ereje, hogy a legközelebbi faluba elsétáljon, ahonnan levelet írt Moszkvába és Tokióba, kérve a hatóságok segítségét a hazajutáshoz. Azonban senki nem akart segíteni neki, szerencséjére azonban befogadta őt egy orosz nő, akit elvett feleségül. Munkát is szerzett, két gyermekük is született és életét öregkorában hibátlannak mondta.
Sok japán művészi tehetséggel volt megáldva és rabságuk alatt fejlesztették ezen képességeiket. Az egyik festő, Omura Toshiya szerint a készített képekkel az “elhunytak lelkén könnyítettek”. Részletes és érzékletes módja volt ez az életük, a fogvatartóik és a környezet bemutatásának is.
Shizuo Yamashita egyik első emléke a következő volt: “Az első időkben kezdtem feladni minden reményt, azonban egy orosz rab megkérdezte tőlem: Hova lett a japán büszkeség? Teljesen igaza volt és szavai annyira fellelkesítettek, hogy életben akartam maradni és lelket öntöttem a társaimba is, hogy együtt küzdjünk azért, hogy egyszer hazajuthassunk. Később amikor nagyon beteg voltam, egy idős orosz nő ápolt és tartotta melegen a szobát, ahol feküdtem […] Amikor szabadultam, egy orosz így búcsúzott el tőlem: Hála a japánoknak, Szibéria sokkal jobb lett. Örülnék, ha hamarosan megint visszatérnél, de vendégként.”
“Az orosz egy rendkívül alkalmazkodó nép […] A Kwantung hadsereghez és a japán élethez képest az oroszok sokkal rugalmasabbak, előtte soha nem láttunk ilyet. Ez a tulajdonságuk segítette őket, hogy győzedelmeskedjenek a németek felett.” – mesélte egy másik katona.
A japán rabok tragédiája nem csak a két ország kapcsolatára nyomta rá tartósan a bélyegét, de a felkelő nap országában az oroszokról alkotott kép kialakításában is jelentős szerepet játszott.