Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, kiújultak a harcok Hegyi-Karabahban. Az augusztus első hétvégéjén történt tűzharcban 13 azeri és egy örmény katona vesztette életét. Azóta mindkét oldal a helyzet eszkalálásával vádolja a másikat. Az orosz elnök pedig békítő tárgyalásra hívta őket erre a szombatra Szocsiba.
A tárgyalás nyitott részén Vlagyimir Putyin elmondta, elégedett Moszkva-Baku és Moszkva-Jereván kapcsolatával, viszont aggasztja a hegyi-karabahi feszültség. Ilham Alijev szintén elégedett az azeri-orosz együttműködés mértékével és aggódik, hogy a karabahi probléma túlságosan elhúzódik. Szerzs Szargszjan pedig az orosz-örmény kapcsolatokkal elégedett és attól fél, hogy az azeriek fokozzák a feszültséget a Kaukázusban. Örömeik és bánataik megvitatása után a három elnök békésen, egymás mellett ülve végignézte a Sambo versenyt.
Ez idő alatt azonban az érintett terület közel sem volt ennyire nyugodt. Azeri híradások szerint az örmények egy katonát megöltek, egyet pedig súlyosan megsebesítettek, amit az örmény oldal tagad.
Az orosz elnök vasárnapi kijelentése ellenére, hogy a konfliktust csak békés úton lehet megoldani, a Nyezaviszimaja Gazeta ma reggeli cikke sokkal inkább a hosszú ideig befagyasztott konfliktus felolvadását és a heves harcok kiújulását valószínűsíti.