Kezdetben számos verziója létezett a sarló és kalapács szimbólumnak, volt vasvilla és kalapács, eke és kalapács sőt gereblye és kalapács is. Tehát csak az utóbbi eszköz volt biztos, amellyel az európai munkássággal való szolidaritást szerették volna kifejezni. Lenin azonban a munkásság és a parasztság egységét hirdette, így valamilyen mezőgazdasági eszközre is szükség volt. A Jevgenyij Kamzolkin által tervezett változatot 1918 nyarán fogadták el.
A The Russia Beyond the Headlines kutakodásai szerint azonban Kamzolkin nemcsak, hogy nem volt kommunista, de hívő volt és gazdag családból származott. Sőt tíz évig tagja volt a szabadkőműves Leonardo da Vinci Társaságnak. Az ő szimbólumuk is a kalapács és véső volt, utóbbi a célt, az előbbi a kivitelezést ábrázolta.
Az európai vallásos szimbolikában a kalapács a pusztításra is kész férfi erőt is jelenti. Az ógörög, skandináv és szláv mitológiában is így volt ez, Kínában és Indiában pedig a gonosz győzelmét szimbolizálja. A hinduizmusban egyébként a halál istennője sarlót tart a kezében.
Mivel Kamzolkin rendkívül művelt emberként mindezekkel tisztában volt, nehéz eldönteni, forradalmian új ideológiát akart-e jelezni a kalapáccsal, vagy inkább annak veszélyeire akart figyelmeztetni.
A szerszámok keresztezésének jelentését Alekszej Loszev, orosz filozófus magyarázta meg: a kereszt nem csupán jelkép, hanem az emberi tevékenység és akarat konstruktív-technikai alapja; a munkások és parasztok egységét, azaz a szovjet államot szimbolizálja.
Jurij Gauthier történész 1921-ben más érdekességre mutatott rá: oroszul a kalapács és sarló szavakat visszafelé olvasva a “trónnal” kifejezést kapjuk, ezzel is utalva a despota módszerekre.
A vallásos Európában a sarlónak is van halált jelentő értelmezése: a középkori nagy járványok idején a halál emberek közti aratását ábrázolták az eszközzel.
Aktuális érdekessége a szimbólumnak, hogy a mai Ausztria címerében látható sas is sarlót és kalapácsot tart a karmaival.
Számtalan gyár és létesítmény viseli még ma is a sarló és kalapács elnevezést szerte Oroszországban, Ukrajnában, Beloruszban és Kazahsztánban.
Az egyik legnagyobb moszkvai fémipari gyárat, amely a forradalom előtt Jules Goujon, francia kereskedő tulajdona volt, az elsők között nevezték el Sarló és kalapács üzemnek.
A Szovjetunió egyik legrangosabb érdemrendjét is erről a jelképről nevezték el, amelyet Sztálin személyes építésze, Miron Merzsanov tervezett. A kitüntetést a szocialista munka hősei kaphatták meg, összesen 19.000-en.