Hatalmas számok jelzik, hányadán is áll egymással Kína és Dél-Afrika kereskedelmi partnersége. A pekingi látogatást tevő Jacob Zuma elnök – megbeszéléseket folytatva Li Keqiang kormányfővel – a múlt évi 32 százalékot kitevő forgalomnövekedésről értekezhetett, illetve arról, hogy a jelentős mennyiség megoszlása szerint Kína értékesített lényegesen több terméket, szolgáltatást. A késztermékekkel kereskedő távol-keleti nagyhatalom elsősorban nyersanyagokat szerzett be Dél-Afrikától. Az időközben a kínai elnökkel, Xi Jinpinggel is találkozó dél-afrikai elnök kíséretében lévő pénzügyi, kereskedelmi és közlekedési miniszter a két BRICS-tag üzleti lehetőségeinek bővítésének részleteit vitatta meg a vendéglátókkal. A gazdasági viszonyok alakulását előmozdíthatta, hogy a házigazda és a vendég a kapcsolatokat beárnyékoló politikai nézeteltérés rendezésében egyről a kettőre jutott. (Fotó:AFP)
Milliárdokat érő Zuma vizit Pekingben
A két BRICS-tag vezetői elégedetten szemlélték a tavalyi kereskedelmi kapcsolatok rakéta tempójú fejlődését. A folytatás is kedvezőnek ígérkezik, Peking a politikai nézeteltérésekről tárgyalt Dél-Afrikával.
(Visited 1 times, 1 visits today)