Észlelték a maláj gépre kilőtt rakétát az amerikai radarok

John Kerry külügyminiszter szerint orosz rakétáról van szó, amelyet nemrégiben szerezhettek be.

Az amerikai külügyminiszter szerint “világos”, hogy Oroszországból érkezett az a rakétarendszer, amellyel Kelet-Ukrajna fölött csütörtökön lelőtték a malajziai utasszállító repülőgépet. John Kerry erről a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában beszélt vasárnap. Bejelentette, hogy az Egyesült Államok műholdas eszközökkel észlelte a légvédelmi rakéta indítását, és követte a röppályáját is.

Bizonyossággal tudjuk, hogy az utóbbi hónapban fegyverek áramlottak be Ukrajnába Oroszországból, köztük egy 150 járműből álló konvoj, amelyben személyszállító járművek, rakétavetők és tüzérség volt – mondta.

Lehallgattak olyan beszélgetéseket is, amelyekben a maláj gép lelövéséhez használt, nyugati kódnevén SA-11 típusú rakétarendszer leszállításáról volt szó a szeparatistáknak – közölte Kerry.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez