A maláj közlekedési minisztérium közlése szerint a 62 fős csoport tagjaiként többek között légi baleseti, katasztrófa-elhárítási és orvosi szakértők, valamint a maláj légierő és a szerencsétlenül járt gépet üzemeltető – idén már második Boeing 777-esét elvesztő – Malaysian Airlines légitársaság képviselői is Kijevbe utaznak szombat reggel, azzal a céllal, hogy megvizsgálják a gép becsapódásának helyszínét.
Najib Razak kormányfő közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel még pénteken folytatott telefonbeszélgetése során hangsúlyozta: a 298 halálos áldozatot követelő katasztrófa helyszínét érintetlenül kell hagyni, amíg a nemzetközi szakértők oda nem érnek, és biztosítani kell egy független vizsgálat lefolytatásának feltételeit.
Egy holland szakértői csoport már korábban Kijevbe érkezett Frans Timmerman külügyminiszter vezetésével.
Ugyanakkor az egyelőre nem világos, hogy a nemzetközi szakértők hozzá tudnak-e majd férni a katasztrófa idején Amszterdamból Kuala Lumpurba haladó gép maradványaihoz. A repülő a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen zuhant le, akik pénteken nem engedték a helyszínen vizsgálódni az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) munkatársait.
Kijev és a szakadárok egymást vádolták a gép lelövésével. Barack Obama amerikai elnök pénteken azt mondta, a gépet egy föld-levegő rakétával lőtték le, amelyet a szakadárok által ellenőrzött területről indítottak.
Szombaton arra is fény derült, hogy a katasztrófában Najib Razak családja is érintett. A gépen utazott ugyanis a 83 éves Sri Siti Amirah, aki egykoron Razak anyai nagyapjának második felesége volt. Ezt Hishammuddin Hussein védelmi miniszter erősítette meg a Twitteren. Hussein Razak unokatestvére, így az elhunyt nő egyben az ő mostohanagyanyja is volt.