Éjjel folytatódtak a kelet-ukrajnai harcok

Keddre virradóra folytatódtak a harcok a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében: szakadárok tüzérségi fegyverekkel lőtték a reguláris erők Dolzsanszkij határátkelőnél lévő állásait – közölte Dmitro Timcsuk szakértő, a Katonapolitikai Kutató Központ vezetője.

A szakadárok harckocsikkal és BMP-2 gyalogsági harcjárművekkel lőtték a luhanszki repülőteret – jelentette Timcsukra hivatkozva az UNIAN ukrán hírügynökség internetes oldalán. Timcsuk bejelentette: a kormányerők visszafoglalták a Donyeck megyei Kosztyantinyivka városát.

Oleh Szlobodjan, a határőrség szóvivője a Kanal 5 (Ötös Csatorna) televízióban közölte: ismeretlen fegyveresek keddre virradóra két határátkelőt és két másik, közelebbről meg nem nevezett állást is támadtak Luhanszk megyében, összesen nyolc határőr sebesült meg – jelentette az Interfax-Ukrajina hírügynökség.
Luhanszkban aknalövedék-repeszek csapódtak kedd reggel egy iránytaxiba, két ember meghalt, négy társuk megsebesült – közölte az UNIAN hírügynökséggel a városi tanács (önkormányzat) sajtószolgálata.

Mihajlo Koval, az ukrán elnök mellett működő Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBOU) titkárhelyettese szerint Oroszország polgári célpontok ellen akart támadásokat végrehajtani a Krímben maradt ukrán repülőgépekkel, de az ukrán vezetés időben értesült a tervről, és az oroszok elálltak a végrehajtásától.

A volt védelmi miniszter a Kanal 5 (Ötös Csatorna) televízióban közölte: 8 MiG-29 típusú ukrán vadászgép maradt a belbeki repülőtéren. Állítása szerint az oroszok megpróbálták felkészíteni a legénységet a támadásra, de erről az ukrán fél tudomást szerzett, a hír az ukrán és a külföldi sajtóban is megjelent. Mint mondta: az ügyről Brüsszelben is beszámolt, amikor ügyvezető védelmi miniszterként látogatást tette a NATO főhadiszállásán, ami után Moszkva elállt a provokációtól.

Valentin Nalivajcsenko, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője az ICTV televízióban hétfő este kijelentette: Viktor Janukovics megbuktatott elnök, Olekszandr Jakimenko, az SZBU volt főnöke és Vitalij Zaharcsenko volt belügyminiszter nemcsak aktív részesei voltak a Donyec-medencei helyzet destabilizálásának, de továbbra is pénzelik a szakadár fegyvereseket – jelentette kedden az Interfax-Ukrajina hírügynökség.

Vitalij Csalij, az elnöki hivatal helyettes vezetője szerint egyelőre nem aktuális Ukrajna NATO-tagságának kérdése. Csalij az ICTV-nek adott interjúban hétfő este kifejtette: Ukrajna jelenlegi semleges jogállása rossz modell, mert a budapesti memorandum nem működik, nincsen kollektív védelmi rendszer, “légüres térben vagyunk”. Hozzátette ugyanakkor, hogy a NATO-tagság egyelőre nem aktuális, mert megosztja az ukrán társadalmat – írta az Interfax-Ukrajina.

Az 1994-es budapesti memorandumban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország vállalta Ukrajna szuverenitásának és területi épségének szavatolását, cserében azért, hogy Kijev lemondott az atomhatalmi státusáról.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez