Líbiai olaj nélkül is elvan a világ

A világ olajpiacára különösebb hatást nem gyakorolt a líbiai fegyveres akció, következményei az észak-afrikai ország saját háza táján lesznek érezhetők. A szállítás leállítása állítólag 10 napig tart.

Tíz napon belül újraindulhat a termelés az egyik legnagyobb líbiai olajmezőn. A bejelentés előzménye – a fegyveres incidensek miatt leállt szállítás – azonban nem fejtett ki erőteljes hatást az energiahordozóval folyó kereskedésre és az árakra. Az történt ugyanis, hogy a várakozásokat jelentősen meghaladó mértékben emelkedtek az amerikai olajkészletek a múlt héten: a vélelmezett 2,4 millió hordó helyett 4,1 millió hordóval, 383,9 millió hordóra. A Nemzetközi Energia Ügynökség felmérése szerint 2013-ban az amerikai fogyasztás a globális olajkeresletnek 21%-át, a kínai 10,5%-át teszi ki. Afrika legnagyobb olajkészleteivel Líbia rendelkezik, az ország szaharai olajmezeje korábban napi 330 ezer hordó mennyiségű kőolajat szállított, mígnem a múlt héten fegyveres csapatok meg nem rongálták az olajvezetékeket. Az afrikai állam közleménye szerint 10 napon belül újraindulhat a termelés a térségben. Az amerikai WTI olaj ára folyamatosan csökken, emellett párhuzamosan nő a rés a Brent olajjal szemben. A decemberi szállítású WTI olaj árfolyama jelenleg 96,8 dollár körül alakul hordónként. A szintén decemberi szállítású Brent olajjal 109,5 dolláron kereskednek.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez