Tiltott gyümölcs vagyunk az orosz rendőröknek

A belügyminiszter utasítására begyűjtik a rendőrségi és ügyészségi dolgozók útlevelét Oroszországban, és csak feletteseik engedélyével utazhatnak külföldre – közölte a Moszkovszkij Komszomolec című napilap csütörtökön. Állítólag a tiltott utazási célok között szerepel az NATO mind a 28 tagállama, így Magyarország is.

Vlagyimir Kolokolcev, az orosz belügyi tárca vezetője értesítette az irányítása alá tartozó szerveket, hogy 108 olyan országba nem kívánatos a munkatársak kiutazása, amelyeknek van kiadatási egyezményük az Egyesült Államokkal.

A figyelmeztetést számos belügyi és ügyészségi vezető miniszteri utasításnak vette és begyűjtötte az útleveleket beosztottaitól. Nemcsak Moszkvában, hanem több más régióban is – derítette ki az orosz újság.

Már minden tiszt leadta az útlevelét, most az alacsonyabb beosztású rendőrségi dolgozóktól gyűjtik be a külföldre utazáshoz szükséges dokumentumot – mondta az RBK orosz üzleti-politikai médiaholding hírügynökségnek egy név nélkül nyilatkozó moszkvai rendőrségi forrás.

Az RBK azt is megtudta, hogy Alekszandr Szavenkov, a belügyminisztérium nyomozófőosztályának új vezetője már május közepétől nem írt alá egyetlen külföldre utazási engedélyt sem. A főosztályon dolgozó forrás szerint más városokban, Kurszkban, Orjolban, Kalinyingrádban már begyűjtötték az útleveleket a belügyi dolgozóktól, és ha valaki ellenkezik, elbocsáthatják.

Pavel Csikov, az Agora nevű orosz jogvédő szövetség vezetője tudomása szerint az ügyészségi dolgozókat is érinti az útlevél begyűjtése. “Néhányan megtagadták, várják az elbocsátásukat” – írta a jogvédő a Twitteren. Információi szerint a rendelkezés tudomásul vételét írásban kell a helyi ügyészségi dolgozóknak igazolniuk.

Az orosz vádhatóságnál nem nyilatkoztak az ügyben, de az RBK hírügynökség név nélkül nyilatkozó forrása megerősítette, hogy létezik ilyen utasítás, amely az orosz külügyminisztérium ajánlásán alapszik. Nem hiszi azonban, hogy sokan ellenkeznének, már csak azért sem, mert a rendelkezés ideiglenes.

A fontanka.ru hírportál értesülései szerint a tiltott utazási célok között szerepel az NATO mind a 28 tagállama, így Magyarország is.

Az orosz külügyminisztérium április 10-én tette közzé ajánlását honlapján, amelyben figyelmeztette az orosz állampolgárokat, hogy az amerikai hatóságok kérésére kiadhatják őket az Egyesült Államoknak egy harmadik országból, és ez a veszély megnőtt az Oroszország ellen foganatosított büntetőintézkedésekkel.

A Krím-félsziget Oroszországhoz csatolása és Moszkva Ukrajna-politikája miatt az Egyesült Államok áprilisban és májusban több szakaszban rendelt el szankciókat orosz politikusok, állami tisztviselők, üzletemberek ellen, de ezek beutazási tilalmat és az érintettek kintlévőségének befagyasztását jelentik.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez