Kedd este több ezer dühös tüntető gyűlt össze Szuhumi központjában, hogy az elnök tevékenysége ellen tiltakozzanak. Egy csoportjuk tárgyalni kezdett Ankvabbal az elnöki hivatalban, mások viszont törtek-zúztak az épületben. A randalírozók később elhagyták a hivatalt, bár egy részük még szerda reggel is megszállva tartotta az épületet.
Ankvab a tévében puccskísérlettel vádolta meg az ellenzéket. A rendőrség, a hadsereg és a titkosszolgálat támogatását nyilvánította ki az Oroszországon kívül csak néhány ország által elismert állam vezetőjének.
Az ellenzék azzal vádolja az elnököt, hogy tekintélyelvű irányításával és a korrupcióval tönkretette Abháziát. A 8600 négyzetkilométeres, több mint 200 ezres lélekszámú egykori grúziai tartomány lakói szegénységre és súlyos bűnözésre panaszkodnak.
Oroszország aggódik az évek óta nem tapasztalt mértékű abháziai belpolitikai feszültség miatt – közölte a moszkvai külügyminisztérium. Moszkva a két szakadár grúziai tartomány, Abháziát és Dél-Oszétiát a 2008. évi grúz-orosz háború után független államnak ismerte el.
Az ellenzék csütörtökön határozatot fogadott el egy nemzeti egységkormány létrehozásáról, amelynek az ellenzék képviselőin kívül a korábbi kormány egyes miniszterei és vezető tisztségviselői is tagjai lennének.
Leonyid Lakerbaja abház miniszterelnök nem zárta ki a kormány lemondását. Közölte, hogy csütörtökön folytatják a tárgyalásokat az orosz közvetítők bevonásával. Közölte azt is, hogy az elnöknek egészségi gondjai vannak, de remélhetőleg hamarosan rendbe jön, és állást foglal a belpolitikai helyzetről.
Kapcsolódó cikkek:
Lövik a hivatali negyedet: hatalomváltás Abháziában?
Putyin tanácsadója a forrongó köztársaságban