Visszatérhet a jobbágyság Európába

Már elkészült a mezőgazdasági dolgozók elbocsátását tiltó rendelet Beloruszban. Nagy reményeket fűz az államfő a röghöz kötéshez, amik az ágazat modernizációjával valószínűleg hatékonyabban teljesülhetnének.

Nagy bajban van a belorusz gazdaság, már akár az idén is borulhat. A tényleges megoldást jelentő reformok helyett azonban feudalista módszereket alkalmaz Alekszandr Lukasenko. Most éppen a mezőgazdasági dolgozókat kívánja munkahelyükhöz kötni.

Ahogy arról tegnap is beszámoltunk, Belorusz elnöke kedden munkalátogatáson tekintette meg a takarmányozás helyzetét. Siralmas képet látott: gyakorlatilag felére csökkent az ország sertés állománya, a disznóhús 30-50 százalékkal drágult a múlt héten, a takarmány hiánya miatt csökken a tejtermelés, az állattartást állami hitelekkel támogatják.

Röghöz kötéssel javítana a helyzeten Lukasenko. Már az asztalán hever a rendelet, amely jogot ad a kormányzóknak, hogy megtiltsák a mezőgazdasági dolgozók elbocsátását. Hogy a tilalom csak ideiglenes, vagy éves hatályú lesz-e, nem pontosította. Ezzel a szabályozással elsősorban a városokba költözést akarják megakadályozni. A posztszovjet államok közül Beloruszban a legmagasabb az urbanizáció aránya, a lakosság 75 százaléka él a városokban. Vidéken ugyanis jóval alacsonyabb a fizetés, átlagosan áprilisban a mezőgazdasági dolgozók 4.400 rubelével (97 FT) szemben, az iparból 6.500 (143 FT), az építőiparból 7.700-at (170 FT) vittekek haza, a Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Belorusz lakosságának nem új ez a módszer. Tavaly decemberben a faipar felfuttatása miatt már bevezették az elbocsátási tilalmat. Eszerint csak a munkaadó beleegyezésével válthat munkahelyet a dolgozó. Ha mindenképpen ragaszkodik a váltáshoz, akkor új fizetéséből valamennyit köteles kifizetni régi munkahelye számára. Az új szabály ellenére azonban a faipar továbbra is a legproblémásabb ágazata a belorusz iparnak, állítja a Kommerszant ma reggeli cikke. Kilenc vállalkozásból csak egyben tudták sikeresen végrehajtani a modernizációt, háromban az igazgatósággal szembeni bírósági eljárással végződött.

Kapcsolódó cikkek:

A tej élet, erő, egészség – hiánya miatt borulhat a belorusz gazdaság

Már az idén válságba kerülhet az utolsó diktatúra Európában

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez